Ketten járnak a világ egyik legkisebb iskolájába

A suli Kínában található, és egyetlen tanár tart kézben mindent.

  • Eduline
Weibo

Kína belső részében található egy kis falusi iskola, ahol mára egyetlen tanár maradt, aki két diákot oktat.

Az 53 éves Yang Zsinhua 35 éve tanít a falu iskolában, és semmi pénzért nem hajlandó feladni munkáját. Szó szerin semmi pénzért, ugyanis számtalan állásajánlatot kapott már más iskoláktól és cégektől is, de ő mindegyikre nemet mondott.

Az iskolába két diák jár, róluk gondoskodik Yang. Nem csak tanít, de minden más teendőt is ellát az iskolában, például ebédet főz.

Ő lehet a világ legmagányosabb diákja

Yang attól tart, ha ő otthagyná az állását, bezárna az iskola, és a két diák nem tudna napi 4 kilométert gyalogolni a szomszéd falu intézményéig.

A vidéki Kínában nem ismeretlen a jelenség. Egyre többen költöznek városokba, így a falvek elnéptelenednek. Egy falusi tanár a munkaerőhiány miatt gyakran három tárgyat is kénytelen oktatni.

Bizonyos helyeken a diákok nem tudnának a legközelebbi településre járni, még akkor sem, ha csak pát kilométer választja el őket a sokkal jobb minőséget nyújtő intézménytől. A falvak nehéz megközelítése miatt ugyanis alig van járható út.

(Mashable)

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.