Tudsz segíteni? És akarsz is?

Mit tennél, ha valaki melletted epilepsziás rohamot kapna? És ha észrevennéd, hogy füst szivárog be az előadóba? Vagy ha hajnalban egy járókelő segélykiáltásaira ébrednél?

  • Panyi Anna

A legtöbben úgy gondoljuk, hogy valamit biztosan tennénk az adott helyzetben. A valóságban viszont a dermedt arckifejezésen kívül jó eséllyel semmilyen más reakciót nem produkálnánk. Passzivitásunk mögött számos pszichológiai magyarázat húzódik.

Fél századdal ezelőtt kísérletsorozatokkal vizsgálták amerikai kutatók, hogyan reagálnak az emberek hirtelen adódó vészhelyzetekre. Egész pontosan arra voltak kíváncsiak, mit tesznek, ha egyedüli szemtanúk, és mi változik, ha más is jelen van rajtuk kívül. A legváltozatosabb kísérleti elrendezéseket találták ki a vizsgálatokhoz: tesztírás közben füst kezdett beszivárogni a szobába, vagy segélykiáltások hallatszottak a folyosón dolgozó munkásembertől, netán a metrón szimulált valaki rosszullétet. A kérdés minden esetben azonos volt: hogyan reagál a kísérlet alanya az eseményekre és mennyi időt hezitál a cselekvésig? Közbeavatkozik? Segítséget hív? Vagy úgy tesz, mintha mi sem történt volna?

Ugye józan ésszel azt gondolnánk, nagyobb biztonságban vagyunk, ha többen vannak körülöttünk egy szerencsétlenség bekövetkeztekor? Annyi ember közül valaki biztosan fog segíteni. A kutatások és maga az élet azonban épp azt mutatják, hogy akkor a legnagyobb a segítségnyújtás, a közbeavatkozás esélye, ha csak egyetlen személy van jelen. Minél többen vannak a helyszínen, annál bonyolultabbá válik a helyzet lélektani szempontból. Kinek a felelőssége segíteni? Aki a legközelebb állt? Aki a legtöbbet látott? Aki a legrátermettebb? A többiek miért nem segítenek? Történt baj egyáltalán? Számos kérdés, ami ide-oda cikázik a szemtanúk fejében egy ilyen helyzet átélése közben, és az eredmény sokszor tanácstalan passzivitás. Senki nem csinál semmit, vagy a segítség túl későn érkezik.

Mit tehetsz, ha te nem akarsz a tétlenség áldozatává válni? Tudatosítsd magadban, hogy a hezitálás nem belőled fakad, hanem ez a helyzet hatása, a körülmények idézik elő. Mások agyában ugyanazok a kérdések kattognak, mint a tiedben, és az ő szemükben te is egy nyomós érv vagy a passzivitásra. Ragadd magadhoz a hétköznapi hős szerepét és cselekedj! Ez lehet, csak egy egyszerű kérdés kimondása lesz: segíthetek?

Mi az a Hősök Tere?

A Hősök Tere Kezdeményezés azt szeretné elérni, hogy minél több ember álljon ki és tegyen valamit másokért a mindennapokban. Pozitív változásra van szükség, de sokan vagyunk, akik nem tudjuk, hogy kezdjünk hozzá. A Hősök Tere szerencsére ismeri a hétköznapi hősiességhez szükséges összetevőket és át is adják a tudásukat, amit a világ egyik legismertebb szociálpszichológusától, Dr. Philip Zimbardótól tanultak.

Több évtizedes kutatási eredményein alapuló tanári tréningüket kifejezetten fiatalokkal foglalkozó szakembereknek, workshopjaikat pedig iskoláknak vagy kisebb csoportoknak ajánlják. További információ és jelentkezés az oldalukon és a Facebook-on.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógus sok mindenre jó, ezért minden rá is marad”

„A magyar tanárok kevesebbet dolgoznak, mint a németek.” „Kevesebb gyerek jut egy pedagógusra, mint Nyugat-Európában.” „A minőségbiztosítás a szakmai színvonalat szolgálja.” Az elmúlt másfél évtizedben a magyar oktatáspolitikát kísérő kormányzati kommunikáció visszatérően ilyen állításokra épült. A mondatok mögött valóban vannak statisztikák, összehasonlítások és mérhető mutatók. A probléma inkább az, hogy ezek önmagukban nagyon keveset mondanak el arról, hogyan működik valójában egy iskola, és milyen terhek nehezednek ma a pedagógusokra.

A Rubovszky Rita által korábban vezetett iskolát ért bántalmazási vádakra reagált a fenntartó: „Ajtónk nyitva áll azok előtt, akiket sérelem ért”

Közleményben reagált a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontot ért vádakra a fenntartó Boldogasszony Iskolanővérek magyar tartományának főnöknője. Lobmayer M. Judit azt írta, hogy nyitottak a párbeszédre azokkal a volt diákokkal, akik sérelmekről és bántalmazó iskolai légkörről számoltak be az elmúlt hetekben.

Szó sem volt a mindennapos testnevelés megszüntetéséről – Lannert Judit szerint a jelenlegi rendszert kell átgondolni

Sok iskolában folyosón, udvaron vagy akár tanteremben tartják a testnevelésórákat, gyakran megfelelő infrastruktúra és átöltözési lehetőség nélkül – erről is beszélt Lannert Judit az Országgyűlés keddi ülésén. A miniszter szerint nem a mindennapos testnevelés megszüntetéséről van szó, hanem arról, hogy a jelenlegi rendszert át kell gondolni.