„Nem tudom, tudják-e, hogy a gyerekeknek mi a legnagyobb bánata az oktatásban? Hát az, hogy nem tudják a mosdót használni, hogy nincs WC-papír” – mondta Lannert Judit a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián. A miniszter a Gyermekek és diákok hangja projektnapon érkezett visszajelzésekre hivatkozva arról beszélt, hogy a diákok számára az iskolai mosdók állapota jelenti a legnagyobb problémát.
Szerinte az iskolafejlesztést ezért a Maslow-piramis alján, az alapvető szükségletek biztosításánál kell kezdeni. Hiába beszélünk kreativitásról és a 21. századi kompetenciák fejlesztéséről, ha a gyerekek az iskolában még a mosdókat sem tudják megfelelően használni.
A konferencián bemutatott tervek szerint a Tiszta iskola – 2027 programra 18,5 milliárd forintos forrásigénnyel számolnak (korábban egyébként közel 10 milliárdról beszélt a miniszter). Ebből higiéniai eszközöket és hűtési rendszereket biztosítanának az intézmények számára. A program részeként felülvizsgálnák az iskolai közétkeztetés, a takarítás és a higiénia követelményeit, valamint a szolgáltatások minőségét is.
Lannert Judit a konferencián arról beszélt, hogy a mosdók rendbetétele mellett a takarítás minőségén is javítani kell. Lannert Judit szerint a takarítási szolgáltatások területén komoly problémák alakultak ki. A miniszter arról beszélt, hogy megválnának a túlárazott szolgáltatást nyújtó takarítócégektől, és felülvizsgálnák a jelenlegi rendszert.
Nem csak fel-, át is alakítanák az iskolákat
Ahogy arról korábban az Eduline is beszámolt, a kormány október végén jelentette be a Jeney Lajos Iskolafejlesztési Programot, amelynek célja a tanulóközpontú, energiahatékony iskolák kialakítása. A konferencián bemutatott tervek szerint a program négy fő területre koncentrálna:
- az épületek és energetikai rendszerek megújítására,
- a modern tanulási terek kialakítására,
- a gyermekközpontú intézményhálózat fejlesztésére,
- valamint a fenntartható működésre.
Az épületfelújításokat igényfelmérés előzné meg, első körben a budapesti agglomerációban. A tervezésnél demográfiai, hozzáférési és minőségi szempontokat is figyelembe vennének, a beruházásokat pedig rangsorolnák. A programban a hazai kis- és középvállalkozások bevonásával is számolnak. A modern tanulási környezet kialakításához laborokat, közösségi tereket, valamint a rugalmas és projektalapú tanulást támogató helyiségeket hoznának létre.
Lannert Judit hangsúlyozta, hogy nem feltétlenül látványos és drága új épületekre van szükség, hanem olyan terekre, amelyek valóban a gyerekek és a pedagógusok igényeit szolgálják. Példaként említette a sajátos nevelési igényű tanulók számára kialakított kisebb, elkülönülésre alkalmas helyiségeket, valamint azokat a közösségi tereket, ahol a diákok szívesen tartózkodnak együtt.
A miniszter szerint az iskolák átalakításában az építészeknek és a pedagógusoknak közösen kellene részt venniük, hogy a fejlesztések ne csupán építészeti, hanem pedagógiai szempontból is előrelépést jelentsenek.
Energetikai korszerűsítés és klimatizálás is jöhet
Az iskolafejlesztési program részeként az intézmények energetikai megújítását és klimatizálását is tervezik. A cél az épületek energiaigényének csökkentése, valamint az, hogy a tanulási terek a nyári hőhullámok idején is használhatók legyenek.
Ennek része lenne egy energetikai megújítás, klimatizálás. Nagyon szeretnénk a koragyermekkori intézményeket, ahol nyáron is ott kell lenni, olyan állapotba hozni, hogy ebben a hőkupolahelyzetben is megfelelő körülményeket tudjunk biztosítani. Nem tehetjük meg, hogy öt hónapra csökkentjük a tanévet, mert az egyik megoldás, de akkor azt gondolom, hogy minden a feje tetejére állna. Muszáj ezeket a tanulási tereket élhetővé tenni
– fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy a tanulási környezet rugalmasabbá tétele azt is jelenti, hogy nem feltétlenül kell minden tanulási tevékenységnek az iskola falai között történnie.
Két tatai középiskolában is meglehetősen rossz körülmények között tanulnak a diákok. A felújításra érkezett források ellenére sem született érdemi, átfogó megoldás a két intézmény korszerűsítésére az önkormányzat munkáját segítő bizottsági tag szerint.