Visszaszorult a honvédelmi oktatás: 160-nal kevesebb iskolában tanítják az új tanévtől

A programban továbbra is önkéntes a részvétel.

Jelentősen csökkent azoknak a középiskoláknak a száma, amelyekben honvédelem tantárgyat oktatnak: míg a 2025/26-os tanévben 389 intézmény vett részt a programban, szeptembertől már csak 229 középiskolában lesz elérhető a tantárgy – tájékoztatta a Népszavát a Honvédelmi Minisztérium (HM).

A magyar középiskolákban a 2023/24-es tanévben indult el a honvédelem tantárgy oktatása, annak céljából, hogy erősítsék a diákok haza iránti elkötelezettségét, valamint tudatosítsák bennük a honvédelemhez kapcsolódó állampolgári kötelességeket és a közösség iránti felelősséget. A tantárgyat katonaoktatók tanítják, akiket pedagógiai végzettség nélkül is lehet alkalmazni.

A program az indulása után gyorsan bővült: a 2024/25-ös tanévben még 141, egy évvel később már 389 középiskolában oktatták a tantárgyat – a mostani 229 intézmény az előző tanévhez képest 160 iskolával kevesebbet jelent.

A minisztérium a lapnak azt írta, hogy a részvétel továbbra is önkéntes, és szerintük továbbra is jelentős az érdeklődés a tantárgy iránt, emellett a program a jövőben is „élményalapú oktatásra” épül.

Célja, hogy a tanulók életkoruknak megfelelő, a mindennapokban is hasznosítható ismereteket szerezzenek, megismerjék a honvédelem területét, valamint fejlesszék együttműködési készségüket, felelősségtudatukat és közösségi szemléletüket

– közölte a tárca.

A Szülői Hang szerint korábban nyomás nehezedett az iskolákra

A témával kapcsolatban Miklós György, a Szülői Hang Közösség képviselője a lapnak arról beszélt, hogy bár jogszabály szerint eddig is önkéntes volt a csatlakozás, meglátása szerint az előző kormányzat és a tankerületi központok részéről érezhető nyomás volt arra, hogy minél több intézmény vegyen részt a programban.

Szerinte a tantestületeknek, a szülőknek és a diákoknak közösen kellene dönteniük a csatlakozásról. A Szülői Hang a program felépítését is átgondolná: egy egész tanéven át tartó tantárgy helyett elegendőnek tartanának egy néhány hetes foglalkozássorozatot, amelyen a diákok megismerkedhetnének a honvédelemmel kapcsolatos kérdésekkel.

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában

A szülők beleegyezését kérte egy honvédelmi alapismereteket is oktató iskola ahhoz, hogy tanórai keretek között lőtérre vigyék és légfegyverrel lőni tanítsák a tizenegyedikeseket. Van, akik szerint ez "izgalmas" és akár ahhoz is hozzájárulhat, hogy többen kedvet kapjanak a sportlövészethez, a legtöbben viszont élből elutasítják az órai fegyverhasználatot még akkor is, ha az elvileg felügyelt.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.