Kátai-Németh: Az SNI-s gyerekeknek is jár a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás
A szociális és családügyi miniszter ezt Facebook-posztjában erősítette meg.
Az oktatási és gyermekügyi miniszter hangsúlyozta, az egyéni szükségletek figyelembevétele nemcsak a sajátos nevelési igényű gyerekek, hanem minden gyerek fejlődése szempontjából fontos.
Lannert Judit a Facebookon jelentette be, hogy megkezdődött a szakmai egyeztetés az SNI köznevelési minimum kapcsán.
Kókayné Lányi Marietta, a közoktatásért felelős államtitkár és Kereki Judit, a kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a DIO (Differenciált és Inkluzív Oktatásért) együttműködés képviselőivel egyeztetett. A DIO civil és szakmai összefogás, amely a sajátos nevelési igényű, illetve a különböző szükségletű gyerekeket érintő szakmai javaslatok kidolgozásán dolgozik, ennek részeként készítették el az SNI köznevelési minimumot is
Az SNI Köznevelési Minimum abból indul ki, hogy a gyermekek képességei akkor bontakozhatnak ki, ha a feltételek az egyéni szükségleteikhez igazodnak. Ezért hangsúlyozza, hogy az egyéni szükségletek figyelembevétele nemcsak a sajátos nevelési igényű gyermekek, hanem minden gyermek fejlődése szempontjából fontos
– írta bejegyzésében az oktatási és gyermekügyi miniszter.
Nyolc szakmai és civil szervezet, köztük az AutiSpektrum Egyesület, a Civil Kollégium Alapítvány, a Civil Közoktatás Platform, a Ginkó Ház, a Mars Alapítvány, a Pedagógusok Szakszervezete, a Tanítanék Mozgalom, valamint a TASZ közösen állított össze egy javaslatcsomagot még áprilisban arról, milyen minimumfeltételekre lenne szükség ahhoz, hogy a magyar köznevelés valóban befogadó és a gyerekek egyéni szükségleteire reagáló rendszerként működjön, mivel a jelenlegi rendszerben egyszerre vannak jelen strukturális és szemléletbeli hiányosságok.
A javaslatcsomag egyik fontos megállapítása, hogy az SNI-s gyerekek ellátása nem lehet a szülők feladata. A szakmai javaslatok között szerepel továbbá a korai és pontos felismerés biztosítása, a lakóhelyhez közeli megfelelő intézményi ellátás, az egyéni szükségletekhez igazodó fejlesztések elérhetősége, valamint a pedagógusok és segítő szakemberek folyamatos képzése és együttműködése.
A szociális és családügyi miniszter ezt Facebook-posztjában erősítette meg.
A teljesítményértékelési rendszer kivezetéséről és egy új, az óvodapedagógusok szakmai fejlődésére épülő értékelés tervéről is beszélt Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián.
Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.
Az oktatási miniszter közösségi oldalán kifejtette, hogy az óvodáknak kiküldött kérdőívet Rétvári államtitkársága idején is használták.
Hogyan kell helyesen írni, hogy faszszopó? Milyen nyelvtani szabályt alkalmazunk, ha azt írjuk le, hogy „kapd be”? Szabó Dániel, vagy ahogyan sokan ismerik a közösségi médiában, Híresember elmagyarázza.
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.
Már az adventi időszak kezdete előtt elindul az ünnepi szezon a fővárosban.