Meg fogja vizsgálni a NOKS-dolgozók béremelési lehetőségeit az oktatási tárca

A bizottsági meghallgatásán Lannert Judit a béremelés lehetőségéről is beszélt.

Megvizsgáljuk a NOKS, a nem oktatási dolgozók, a pedagógiai asszisztensek és a gyermekvédelmi dolgozók béremelési lehetőségeit a költségvetési helyzet függvényében

– mondta a gyermek- és oktatásügyi miniszter a meghallgatásán.

A NOKS-dolgozók bérezése az elmúlt hónapokban többször is napirendre került. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) idén tavasszal több alkalommal tárgyalt a kormánnyal a bérrendezésről, miután szerintük sok nevelést-oktatást segítő dolgozó továbbra is a garantált bérminimum környékén keres. Az érdekképviselet azt szerette volna elérni, hogy a diplomás, nem pedagógus munkakörben dolgozók bére érje el a Pedagógus I. kategória alsó határát, a többi munkakörben pedig akár 40 százalékos emelés valósuljon meg.

Korábban arról is írtunk, hogy az eredménytelen tárgyalások után figyelmeztető sztrájk és több demonstráció is szerveződött a NOKS-dolgozók béremeléséért. A szakszervezetek szerint több tízezer dolgozó tartja működésben az iskolákat nap mint nap, miközben sokan közülük továbbra is méltatlan fizetésből élnek.

Korábban egy NOKS-dolgozó az Eduline-nak arról írt, hogy idén nettó havi 18 ezer forinttal emelkedett a fizetése, miközben több száz gyerek adminisztrációjáért és mindennapi támogatásáért felelnek az intézményekben.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.