A Facebook újítása miatt nem lesz látható, hogy ki lájkolja a bejegyzéseket

Egyre több Facebook-oldalon válik rejtetté, hogy kik lájkolják a bejegyzéseket.

Halász Noémi, volt momentumos politikus szúrta ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos Facebook-oldaláról eltűnt az az eddig nyilvánosan elérhető adat, hogy kik lájkolták a bejegyzéseit. Elmondása szerint már pár hete nem látszik, hogy kik reagálnak a miniszterelnök posztjaira, csak a Facebook-ismerősök esetleges reakcióit lehet látni.

A változás azonban nem csak Orbán Viktor Facebook-oldalát érinti. A 444 szerint, a számítógépes Facebook alkalmazásban hosszas listák helyett tényleg összegezve és reakciónkénti bontásban lehet látni a számokat, illetve az ismerősök reakcióit. Telefonon egyelőre lehívható ez az adat, de már nem minden készüléken.

Vélhetően a Facebook valamennyi, 1 millió követő feletti oldal esetében automatikusan leállította a bejegyzésekre reagáló felhasználók láthatóságát, legalábbis erre utal, hogy az Euronews English, Donald Trump Jr vagy a Nosalty gasztromagazin Facebook-oldalán ugyanaz a helyzet, mint a miniszterelnökén. A változás egyelőre nem érint minden, nagy követőszámmal rendelkező oldalt.

Hozzászólások

Az iskola mindent mérni akar – csak éppen a tanulás lényegét nem tudja

Bár az iskola mint intézmény már nagyon régóta velünk van, meglepően meglehetősen rövid múltra tekint vissza az a törekvés, hogy mélyebben megértsük és vizsgáljuk: tulajdonképpen mit is tesz az iskola a gyerekekkel. Az évszázadok során számtalan nevelési elmélet és a legkülönbözőbb iskolatípusok jöttek létre, a tanulás alapvető természetéről alkotott képünk mégis gyakran tévutakra tévedt. Vélemény.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu