Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Annyira kevés támogatást kaptak, amely nem volt elég a szülői szervezet működésének fenntartásához.
Miklós György, a Szülői Hang egyik alapítója a csoportban november 25-i bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy a szülői érdekvédelem csak közösségi alapon tud működni.
Ha a saját közösségünk többsége aktívan részt venne és akár anyagilag akár önkéntes munkával hozzájárulna, akkor a mostaninál ezerszer erősebben és hangosabban képviselhetnénk érdekeinket úgy, hogy azt egyetlen kormány sem hagyhatná figyelmen kívül.
- emelte ki, majd hozzátette, hogy "az érdekvédelem kapcsán sokaknak elsődlegesen az utcai demonstrációk és a munkabeszüntetések jutnak az eszébe, de nem csak ezek a formák léteznek. Most épp nem ezeknek van itt az ideje, mégis meg van a lehetőségünk, hogy sokat tegyünk a jobb közoktatás érdekében.
A szülői társadalom jelentős része nem érti a közoktatás problémáit illetve azok jelentőségét, nem látja, hogy lehetne más is. Most azzal tudjuk a legtöbbet tenni, hogy növeljük a szülők és a szélesebb társadalom problématudatosságát. Társadalmi edukáció és a közoktatás ügye mögötti szélesebb társadalmi támogatottság nélkül nincs előrelépés, enélkül sem a mostani, sem egy későbbi kormány nem fog jelentősebb erőfeszítést tenni."
Miklós György azt is megjegyezte, hogy "Magyarországon nem szoktunk hozzá ahhoz, hogy érdekeinket szervezett keretek között, összefogva képviseljük, pedig valójában ez az egyedüli lehetőségünk, ha jobbat szeretnénk.", végül a posztban megköszönte a korábbi és az új támogatóik segítségét.
A Szülői Hangot havonta 3 ezer forinttal, vagy ha ennyi nem fér bele, akkor ennél kevesebb összeggel is lehet támogatni, hiszen "az érdekvédelem is folyamatos: a közoktatás problémáit nem lehet egyszeri akciókkal kezelni. De arra is van lehetőség, hogy valaki önkéntes munkával segítse a szervezet munkáját.
Az Eduline-on korábban Miklós Györggyel is készítettünk interjút, melyben szó volt többek között arról, hogy miért baj, ha a diákok a kompetenciamérésükre jegyet kapnak.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).