Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Pintér Sándor tárcájának egyebek mellett több mint 400 ezer forint perköltséget kell fizetnie.
A bíróság minden pontban a Szülői Hang adott igazat - számolt be róla a Facebookon a Szülői Hang.
Ahogy arról korábban az Eduline-on is írtunk, áprilisban a szülők azért perelték be a Belügyminisztériumot, mert a tárca - annak ellenére, hogy ezek közérdekű adatok - nem adta ki azoknak a kérdőíveknek az eredményét, amit még az iskolások szüleinek januárban kellett kitölteniük arról, hogy a diákok a kompetenciamérés eredményeire kapjanak-e jegyet vagy beszámítsák-e azt a gimnáziumi felvételibe.
Ebben többek között olyan kérdéseket tettek fel, mint az, hogy
A tárgyalás az ügyben május 20-án volt. Ezen Miklós György, a Szülői Hang alapítójának beszámolója szerint Pintér Sándor minisztériumának képviselői "előadták, hogy szerintük a későbbi döntéseiket ellehetetlenítené vagy meghenezítené, ha a felmérés eredményeit kiadnák a Szülői Hang-nak. Egyúttal azt is elmondták, hogy szerintük a Szülői Hang nem egy jelentős szervezet."
Az ügyben május 29-én hozott döntést az elsőfokú bíróság. A Belügyminisztériumot kötelezték, hogy 15 napon belül adja át az eredményeket a Szülői Hangnak, valamint a perköltséget, 406 ezer forintot is meg kell fizetnie.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).