Pert indítottak a szülők a Belügyminisztérium ellen

A BM nem adta ki a Szülői Hang Közösségnek azoknak a kérdőíveknek az eredményét, amit még az iskolások szüleinek kellett kitölteniük arról, hogy a diákok a kompetenciamérés eredményeire kapjanak-e jegyet vagy beszámítsák-e a gimnáziumi felvételibe.

Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy még januárban kérdezte meg az iskolások szüleit a Belügyminisztérium a KRÉTA-n keresztül sok más mellett arról is, hogy érdemes lenne-e az országos kompetenciamérés eredményeiből is pontot számítani, illetve figyelembe venni a tanulmányi eredmények számításakor.

Utána nem sokkal jelent meg egy rendelettervezet a kormány oldalán, amelynek értelmében a kompetenciamérésekre március 1-től a diákok jegyet kaptak volna. A Pintér Sándor által jegyzett módosítás azzal érvelt az osztályzás mellett, hogy a kompetenciamérés kulcsszerepet játszik a tanulók alapképességeinek felmérésében, visszajelzést ad az intézmények, pedagógusok munkájáról is.

Azonban a február 28-ig véleményezhető módosításra annyi észrevétel érkezett, hogy egyelőre a jogszabályt nem vezették be. Mégis ennek ellenére vannak olyan iskolák, ahol a diákok kompetenciamérését osztályozzák.

A Szülői Hang a rendelettervezet ellen petíciót is indított, és emellett kikérte a BM-től a KRÉTA-n kiküldött kérdőívek eredményét, azonban a kért adatokat nem kapták meg.

"Bár a széles körű tiltakozás és felháborodás miatt idén még nem vezették be a kompetenciamérések értékelését, az elképzelésről továbbra sem tettek le, és azt a későbbiekben újra megpróbálhatják bevezetni, tovább stresszelve ezzel a gyerekeket, és várhatóan ezzel tovább kívánják a gimnáziumba való bekerülés esélyét.

Látni akarjuk teljes a szülői kérdőív eredményeit, és tudni akarjuk, hogy a milliónyi kiküldött kérdőívből szám szerint hány szülő gondolta úgy, hogy be kellene számítani a kompetenciamérés eredményét!" - írták a posztban, majd kitértek arra, hogy emiatt a Szülői Hang Közösség ezért pert indított a Belügyminisztérium ellen, mert úgy gondolják, hogy "a szülői konzultáció eredményeinek titkosítása nemcsak gyáva és erkölcstelen, hanem jogellenes is."

A szülői közösség jogi képviseletét a Magyar Helsinki Bizottság látja el.

 

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.