Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Jocó bácsi szerint megengedhetetlen, hogy politikusok gyerekeket akarnak felhasználni propaganda célokra.
Jocó bácsi közösségi oldalán posztban fejtette ki, miért baj az, ha egy polgármester az iskolai tanévnyitón rasszista kijelentést tesz, amit több politikus üdvözöl, és azért támadják az intézmény igazgatónőjét, mert ettől elhatárolódott.
Én nemcsak a mondattól határolódom el maximálisan, hanem attól is, hogy aljas módon néhányan gyerekeket használnak fel propaganda célokra, gyűlöletre szeretnék nevelni őket. Ez szerintem megengedhetetlen. Akkor is, ha valaki hatalmon van, és akkor is, ha hatalomra akar kerülni. Tényleg elég abból, hogy az iskolák politikai színtérré változnak!
- írta Jocó bácsi, majd kitért arra is, hogy ehelyett inkább valós gyerekvédelemre lenne szükség, hogy a gyerekek biztonságban és félelem nélkül élhessenek.
Takács Károly, Oroszlány fideszes polgármestere szeptember elsején név szerint köszöntötte az elsős diákokat. Ekkor jegyezte meg, hogy „de jó, hogy nincs köztük Mohamed”, ami bejárta a hazai sajtót. A polgármester ezután azt nyilatkozta, sikertelen ellenzéki politikusok lejáratókampánya zajlik ellene. Takács mellett egyébként Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója is kiállt.
Ezután az oroszlányi iskola igazgatónője az intézmény közösségi oldalán határolódott el a politikus kijelentésétől.
Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy iskolánkban minden gyermek egyformán értékes, vallási vagy kulturális háttértől függetlenül
- olvasható a posztban.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.