Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
„Lényegében amióta van ChatGPT, azóta minden egyes kompetenciamérésen használtuk” – mesélte a lapunknak egy Budapesti gimnázium 11-es diákja. Azt is hozzátette, hogy alig van olyan diák, aki ne így tenne.
Március 24-én hétfőn elkezdődtek a kompetenciamérések, amit első körben a 11. és 7. évfolyamosok írtak meg. A hét tantárgy mindegyikénél kivétel nélkül előkerült, mint kis segítő asszisztens a ChatGPT, vagy a mesterséges intelligencia valamelyik formája.
A kompetenciaméréseket 2022-tól kezdve digitálisan végzik, így nem csoda, a diákok hamar kihasználták a lehetőséget.
„Főleg a matekfeladatokat lehet vele jól megoldani, hiszen egy gépről van szó, ami a saját magába integrált számológépet használja. Az irodalom és történelem feladatoknál már nem igazán működik, én nem is használom hozzá, de sokan mások meg igen, így időt nyernek még, még akkor is, ha rossz is a gép megfejtése” – mondta, majd hozzátette, hogy az osztályukban 30 diákból 28-an a mostani felmérésen is használtak mesterséges intelligenciát.
„Az 1-2 percet igénybe vevő feladatokat természetesen fejből oldom meg, csak a hosszabb, időigényesebb feladatokat másolom be a kis asszisztensnek” – tette hozzá a diák, aki ez utóbbit is általában azért alkalmazza, mert a feladattípussal vagy nem találkoztak még az órán, vagy pedig olyan komplex, hogy az emelt matekosok sem tudják megoldani egyből.
Nem lehet egyszerre 30 gyereket felügyelni, hogy ki mit csinál a laptopján
Felmerül a kérdés, hogy hogyan is lehet ezt igazából megoldani anélkül, hogy észrevegyék a csalást. A válasz meglehetősen egyszerű.
„Egy teremnyi gyerekre egy felügyelő tanár van. Ő, amikor akar körbemegy, de nem járkál állandóan. Nem nagyon veszik észre, ha van egy plusz ablak piciben megnyitva a gépeden” – mesélte a 11-es diák, aki megjegyezte, hogy a gépekre egy nagy központi szerveren pedig nem is látnak rá.

A titkos keresgélésekre sok egyéb lehetőség is van. Van, aki az iskolai laptopján nem csak az iskolához köthető Google-fiókjával tud bejelentkezni, hanem automatikusan a saját fiókjával is. Így aztán abszolút nem visszakövethető, hogy ki mire is keresett rá a kompetenciamérés alatt, ha az egyik ablakban az egyik, a másik ablakban pedig a másik fiókján van bejelentkezve.
A ChatGPT kérdéslimitjére is van megoldás, és még az internet sem omlik össze
„Van, hogy egyszerre 20-30 kis ablak van megnyitva, előre bekészítve a ChatGPT-vel” – mesélte a diák. Így könnyedén ki lehet iktatni azt az akadályt, hogy egy ponton túl nem válaszol semmire.
Az, hogy egyszerre ennyi ablak tud működni az választ ad más felmerülő kérdésekre is. Többek között arra, hogy hol lehet a hiba, amikor a kompetenciamérés menet közben kidobja a felhasználót.
„Sosem az internettel volt baj. Erre a ChatGPT ad tanúbizonyosságot. Amikor kifagy az oldal, ahol meg kell oldani a feladatokat, az internet továbbra is vígan működik. Az Oktatási Hivatal központi szerverével lehet a baj. Valószínűleg nehezen bírja el, ha mondjuk 5000 diák egyidőben indítja el, hát még ha valaki késve vagy hamarabb nyom rá az indításra” – emelte ki.
Akadozott a rendszer |
A diák szerint a mostani méréseknél is többször előfordult, hogy az angol hanganyagokat nem töltötte be az oldal, vagy éppen 20 percen keresztül nem akart elindulni a történelem feladatsor és a végén már csak nagyon kevés idő maradt az amúgy 45 percet igénylő feladatokra. Kiemelte, hogy akiket a szerver teljesen kidobott és vissza sem engedett, ők egy pót alkalommal megcsinálhatják a feladatsort. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.