Kompetenciamérés: mit lehet tenni, ha akadozik, leáll a rendszer?

Kulcsfontosságú lehet a digitális felmérési rendszer zökkenőmentes működése, ha a kompetenciaméréseket márciustól osztályozzák. Az elmúlt évek tapasztalatai azonban inkább azt mutatják; a digitális mérés még mindig nem hibátlan. Mutatjuk, mit lehet tenni abban az esetben, ha valami miatt leáll, nem működik a rendszer.

  • Székács Linda

Február 26-ig lehetett véleményezni a kormány azon rendelettervezetét, ami lehetővé tenné, hogy a 2025. március 1-jét követően megírt kompetenciamérések eredményeit érdemjegyre váltsák, tehát osztályozzák, amik ráadásul rögtön két jegyet érnek majd.

Bár döntés még nem született, a tervezet számos pedagógusban, szülőben és diákban vetett fel aggályokat. Az egyik ilyen, hogy a mérések digitálisan zajlanak, és az elmúlt néhány évben szinte sosem voltak teljesen zökkenőmentesek. Tavaly márciusban például több iskolában is akadozott a rendszer. Egy budai gimnazista az Eduline-nak azt mondta, hogy a magyar még nagyjából rendben volt, ott csak néhány diáknál jelentkezett a probléma. A matekot azonban az osztályból csak néhányan tudták befejezni, mert az első részben nem jöttek be a grafikonok, amely alapján számolniuk kellett volna, a második részben viszont már a feladatok sem töltődtek be.

A technikai problémákkal kapcsolatban az Oktatási Hivatal oldalán azt írják; amennyiben a rendszer a feladatmegoldások közben meghibásodik, az érintett tanulót azonnal ültessék át egy tartalék számítógéphez. Feltéve persze, ha ilyen van. Ezt követően a mérési azonosító kártyán szereplő mérési kóddal és tanulói azonosítóval a diák vissza tud lépni a rendszerbe és ott folytatni a feladatmegoldást, ahol abbahagyta, mivel a korábbi válaszokat a rendszer elmentette.

"A megoldásra szánt időt számláló óra nem áll meg a kiesés alatt, ezért igyekezzenek minél hamarabb visszaléptetni a tanulót" - figyelmeztetnek.

Ha a probléma nem oldódik meg

Amennyiben nincs tartalék számítógép, a hiba megoldása sok időt vesz igénybe, vagy a technikai probléma több tanuló esetében is fennáll, az Oktatási Hivatal azt írja, „technikai probléma miatt félbeszakadt” -ként jelöljék az adott mérési részt a Jelenléti ív és jegyzőkönyvben.

"Az intézményvezető dönt arról, hogy a tanulót új mérési csoportba beosztják-e, azaz a tanuló elölről elkezdi-e a mérést. Ha a tanuló a következő részbe már be tud jelentkezni, folytathatja a mérést. A mérési adminisztráció során lehetőség lesz majd a félbeszakadás tényének jelölésére az érintett mérési résznél" - teszik hozzá.

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.