Tizenegy gyerek jut egy pedagógusra az alapfokú oktatásban Pest megyében

Az egy pedagógusra jutó gyerekek száma az egész országban körülbelül 9 és 11 között van.

  • Székács Linda

Továbbra is Pest megyében a legmagasabb az egy pedagógusra jutó gyerekek száma. Ebben a megyében egy alapfokú oktatásban tanító pedagógusra tizenegy gyerek jut - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal augusztus 23-án nyilvánosságra hozott adataiból.

A 2023/24-es tanévre vonatkozó számok szerint az egy pedagógusra jutó gyerekek száma az egész országban 8,7 és 11 között mozog. A statisztika összeállításának módszertana szerint ez a szám a nappali rendszerű oktatásban tanulók és a pedagógusok számának hányadosa. A pedagógusok, illetve tanulók területi megoszlása esetén a feladatellátási hely területi egysége szerint számítva.

A legjobb helyzetben a Baranya megyében Zala megyében dolgozó, alapfokú oktatásban tanító pedagógusok vannak; itt egy főre 8,7 és 8,8 diák jut. Míg a legtöbb diák Pest megye (11) után Nógrád (10,8), Fejér és Borsod-Abaúj Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok (10,4) megyében jut egy pedagógusra.

Bár ezek az arányok a legtöbb megyében némileg magasabbak, mint a 2022/23-as tanévben, számottevő változás nem látható. Az egy pedagógusra jutó gyerekek száma az alapfokú oktatásban évek óta 8,7 és 11 között mozog.

 

 

 

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.