Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Már az új fenntartóval kezdik meg a gimnázium diákjai a tanévet szeptembertől.
A Földes Ferenc Gimnázium fenntartójaként nyilvántartásba vette a Miskolci Egyetemet az Oktatási Hivatal augusztus elsejétől – olvasható az egyetem honlapján. Korábban mi is megírtuk, hogy a gimnázium tanárai és diákjai a 2024/25-ös tanévet már az új intézményi rendszerben kezdik meg.
A Földes Ferenc Gimnázium fenntartói jogának átadását a Miskolci Egyetem kezdeményezte a Miskolci Tankerületi Központnál a felsőoktatási intézményt fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítvány hozzájárulásával.
Az egyetem rektora korábban a Miskolci Egyetem hosszú távú oktatásstratégiai tervei között fogalmazta meg a Földes Ferenc Gimnázium fenntartói feladatainak átvállalását azzal a szándékkal, hogy az intézmény a jövőben az egyetem gyakorlóiskolájaként működjön.
Az elmúlt időszakban egyébként több egyetem is kezdeményezte, hogy középiskolák kerüljenek a fenntartásukba. Úgy tudjuk, február végéig mintegy hatvan ilyen kérelem érkezett a Belügyminisztériumhoz.
A Gábor Dénes Egyetem például a Tamási Áron Gimnázium fenntartóváltását kezdeményezte, ami felmenő rendszerben fizetőssé vált volna. Ez ellen a szülők és a diákok is tiltakoztak, de a Pedagógusok Demokratikus Szervezete is felszólalt a fenntartóváltás ellen, így attól a felsőoktatási intézmény visszalépett. A Milton Friedman Egyetem pedig az ország egyik legjobb intézményének számító Veres Péter Gimnázium fenntartására jelentkezett be, szintén sikertelenül.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).