Két hét alatt 83 millió forintot adományoztak Iványi Gáboréknak, még van esély arra, hogy elinduljon az iskoláikban a tanév

Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskolái veszélybe kerültek a NAV-inkasszó miatt.

A NAV-inkasszó óta 83 millió forint gyűlt össze a MET számláján, amelyből 71 milliót utaltak, 12 milliót pedig személyesen vittek el hozzájuk.

Mindent megteszünk intézményeink megtartásáért, a folyamatos működés biztosításáér

- nyilatkozta a MET a Népszavának.

Az adományokból a napi kiadásokat rendezik a következő hetekben, és a dolgozók is kisebb részfizetést tudnak adni. A kritikus helyzet ellenére, még mindig látnak arra esélyt, hogy a MET megmaradt iskoláiban elkezdődjön a tanév.

Igaz, a testvérközösség iskoláinak egy részét már államosították, és például két budapesti iskolájukat egy IX. kerületi, felújításra szoruló épületben költöztetik össze. Viszont az iskolakezdésre rendbe kell tenni az ingatlant. A munkát önkéntesek végzik, de ahhoz, hogy mindent be tudjanak fejezni a tanévkezdésig, további önkéntesek jelentkezését várják.

A NAV július 16-án kezdte el inkasszálni az Iványi Gáborhoz köthető intézmények számláit, így az ügyben érintett a Magyar Evangéliumi Testvérközösség, a szegényeket segítő Oltalom Karitatív Egyesület intézményei és a Wesley János Lelkészképző Főiskola is.

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.