Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Végéhez közelít a középiskolai felvételi időszaka. Mutatjuk, mi vár még rátok a következő néhány hónapban.
Március 20-án véget értek a szóbeli középiskolai felvételik, a középiskolába készülő negyedikes, hatodikos- és nyolcadikos diákok hivatalosan is túl vannak a nehezén.
A középiskolák március 22-ig teszik közzé az ideiglenes felvételi rangsoraikat. Ha az ideiglenes rangsor elején szerepeltek abban a középiskolában, ahová a legjobban szeretnétek bekerülni, szinte biztosak lehettek benne, hogy felvételt nyertek a kiválasztott oztályba. Akkor se keseredjetek el azonban, ha a lista vége felé, például a negyvenedik vagy ötvenedik helyen szerepeltek, de az adott osztályba maximum csak harminc diákot vesznek fel. Az ideiglenes listában ugyanis mindenki szerepel, aki leadta a jelentkezését az intézmény adott képzésére. Azok is, akik csak második, vagy harmadik helyen jelölték meg az iskolát. Így ők hiába szerepelnek esetleg előttetek az ideiglenes rangsorban, mert ha abba az iskolába veszik fel őket, amit elsőként jelöltek meg, "felszabadul" a helyük azok számára, akik elsőként jelölték meg az adott intézményt és elérték a felvételhez szükséges feltételeket.
Az ideiglenes felvételi jegyzékeket egyébként már a legjobb középiskolák is elkezdték nyilvánosságra hozni.
A HVG 2024-es középiskolai rangsorában első helyen végző Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium ideiglenes jegyzékét itt találjátok. Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumét itt, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium jegyzékét pedig itt.
A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium felvételi rangsorát ide kattintva éritek el, az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumét pedig itt.
Mi jön a szóbelik után?
Ha szeretnétek, április 8-10. között módosíthatjátok a tanulói adatlapjaitokat és a felvételi eredményeiteket látva akár változtathattok is a megjelölt iskolák sorrendjén. Ha viszont ezt nem szeretnétek megtenni, nincs más dolgotok, mint várni, hiszen a sikeres felvételről vagy elutasításról május 2-án értesítenek majd titeket a kiválasztott középiskolák.
Ha sehová sem sikerült bekerülni
Amennyiben egyik általatok megjelölt helyre sem kerültök be, ne pánikoljatok, hiszen egyetlen 16 éven aluli tankötelezett diák sem maradhat intézmény nélkül.
Azokban az iskolákban, ahol a férőhelyek kevesebb mint 90 százalékát töltötték fel, rendkívüli felvételi eljárást hirdetnek, ami már május 6-án elindul. A benyújtott felvételi kérelmekről május 22-ig fog döntést hozni az intézményvezető, de a középiskolák egészen augusztus végéig tarthatnak rendkívüli felvételi eljárást. A "hiedelmekkel" ellentétben ráadásul nem csupán a kevésbé jó iskolákban maradnak üres férőhelyek.
Beiratkozás
A beiratkozások a középfokú intézményekbe idén június 26-28. között lesznek.
| A legfontosabb tudnivalók a 2024-es középiskolai felvételiről |
|
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).