Könyvutalvány, színházjegy, bonbon – mit kaphat a pedagógus karácsonyra a diákoktól?

Az etikai kódex a tanári fizetéshez viszonyítja, hogy a pedagógus milyen értékben fogadhat el ajándékot az osztályától, tanítványaitól. Ennek tükrében elgondolkodtató, hogy a keretbe vajon beleférhet-e egy több ezer forintos vásárlási utalvány, egy csemegekosár bonbonnal és kávéval vagy egy páros színházjegy.

Iskolája válogatja, hogy szokás-e nagyobb ünnepekkor, például karácsonykor az osztályt tanító pedagógust vagy pedagógusokat megajándékozni. Hogy mekkora az az apróság, amit a tanár elfogadhat, arra a Nemzeti Pedagógus Kar Etikai kódexe is kitér:

„A pedagógus a növendékeitől, a tanítványaitól, a szülőktől és a pedagógiai folyamat szereplőitől – a mindennapi életben szokásos kisebb figyelmességek kivételével – aránytalanul nagy értékű ajándékot, kölcsönt és jogtalan előnyt nem fogadhat el, nem adhat. Ilyesmit soha senkitől, semmilyen mértékben nem várhat el.”

Az etikai kódex szerint aránytalanul nagy értékű ajándéknak tekinthetőek azok, amelyeket

a pedagógus saját jogszerű jövedelméből, szokásos életvitelének fenntartása mellett azok reális piaci árán nem lenne képes megvásárolni magának.

Az egyszerűség végett a szokásos életvitel kapcsán tekintsünk el most azoktól a pedagógusoktól, akiknek a párja informatikus, mérnök vagy építési vállalkozó, és évente kétszer mennek nyaralni. Ha csak szigorúan a pedagógusbéreket vesszük alapul, ebbe a kategóriába sorolható például a wellness hétvége, az aranyékszer, de ha szigorúan vesszük, akkor egy nagy rúd téliszalámi is.

Beleférhet még karácsonyra a színházjegy?

Magyarországon az OECD-országok közül csak Szlovákiában keresnek kevesebbet a pályakezdő pedagógusok, és később sem emelkedik túlontúl a fizetésük. Ráadásul a státusztörvény alapján beígért béremelés sem javított túl sokat a tanárok anyagi helyzetén, és akkor még nem beszéltünk az inflációról.. Így már erősen viszonyítás kérdése, hogy beleférhet-e karácsonyra egy jobbfajta bonbon, egy páros színházjegy vagy egy tízezer forintos könyvutalvány.

A helyzetet árnyalja, hogy az etikai kódex külön kitér arra is, hogy mit kell tennie a pedagógusnak, ha úgy érzi, kollégája megszegte a szabályokat, például túl nagy értéjű ajándékot fogadott el. Ilyenkor fel kell hívni az érintett pedagógus figyelmét, hogy megsértette a kódexet. Ha pedig a figyelemfelhívás nem jár eredménnyel, akkor az igazgatóhoz kell fordulni az ügyben.

Karácsonyi ajándék a pedagógusnak

A

Szülői Hang közösségi oldalán

is megkérdeztük, hogy az idei karácsonykor a szülők, gyerekek Jézuskája hoz-e valamit a pedagógusoknak. A felhívásunkra közel ötvenen reagáltak kommentben és privát üzenetben.

A válaszokból kiderült, hogy a legtöbb helyen karácsonykor az osztályok nem szoktak közösen ajándékozni.

„Nálunk nem jellemző, harmadik gyerekem jár ugyanabba az iskolába. Ha valaki úgy érezte, vett egy-egy csokit, vagy bármi személyeset a szeretett pedagógusának, de közös, urambocsá kötelező soha nem volt” – írta az egyik válaszoló.

Egy másik szülő úgy fogalmazott, hogy az ünnepekre a gyerekei készítenek egy kis apróságot a pedagógusoknak, de emellett ő is szembesül évről évre egy-egy túlbuzgó szülővel, aki nagyobb ajándékot küld a tanárnak karácsonyra.

„Ha van valódi szeretet és tisztelet, szerintem az osztályfőnöknek és a tanároknak is lehet ajándékozni. Ha ez nincs meg, akkor az egész csak képmutatás!”

- jegyezte meg egy másik édesanya. Emellett arra is akadt példa, ahol az osztályban bár nem volt kimondva, mégis kötelezőnek érezték az ajándékozást a szülők.

Hogy minek örül legjobban a pedagógus, vagy mire lenne leginkább szüksége, nem könnyű kérdés. Általánosságban a válaszokból azt szűrtük le, hogy minden olyannak, ami személyes és szívből jön.

Aminek a legjobban örültem, az egy kockás bögre és egy csomag karamellás tea volt. Ez nagyon személyes volt: a gyerekek kifigyelték, hogy szeretek teázni.

- írta felhívásunkra egy pedagógus, aki szerint általános iskolában talán jobban megy az ajándékozás, középiskolában már kevésbé jellemző.

Inkább legyen közös ajándék

Természetesen akadt arra is példa, hogy a gyerekek közösen adnak ajándékot karácsonyra a pedagógusoknak, sőt van, ahol még a konyhások is kapnak valamit az ünnepekre.

Mi osztályszinten intézzük a karácsonyi ajándékozást. A gyerekeket tanító pedagógusok és az iskolai dolgozók (takarítók, portások, konyhás nénik) is kapnak valamit. Általában osztálypénzből finanszírozzuk és mi szmk-s szülők készítjük el. Idén egy kézzel festett karácsonyi tálat fognak kapni, amit megtöltünk a gyerekekkel közösen készített gasztroajándékokkal. Nálunk a szülők egyöntetű kérése volt, hogy legyen inkább közös ajándék, minthogy egyesével hordjuk be. A tanárok vásárlási utalványt is kapnak. Ez a saját döntésünk, nincs elvárás!

Emellett van olyan osztály is, ahol a gyerekek ajándékozzák meg egymást az utolsó tanítási napon. Együtt énekelnek, csillagszóróznak a pedagógussal és lelkiekben is hangolódnak a szentestére. A tanár pedig az osztálytól közös, jelképes ajándékot csak a tanév végén kap.

 

 

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.