Ennyit keres egy pályakezdő és egy 15 éve pályán lévő pedagógus külföldön

Mutatjuk, hogy az egyes országokban mekkora a különbség egy kezdő és egy 15 éve a pályán lévő pedagógus bére között.

Az OECD adataiból jól látszik, hogyan alakul az évek múlásával a pedagógusok fizetése. Igaz, a legfrissebb adatok 2021-esek és dollárban vannak megadva, de a helyzetet jól mutatja. A hvg.hu ábrájából jól látszik, hogy a lista elején álló Luxemburgban a pályakezdő pedagógusok 81387, a Németországban 80910 dollárt keresnek, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára felálló Mexikóban 55 272 ezer dollárt vihetnek haza.

 

hvg.hu

A lista végén három közép-európai ország szerepel. A legalacsonyabb bérre Szlovákiában számíthatnak a pályakezdők pedagógusok: mindössze 16787 dollár a havi fizetésük. Utána következik Magyarország 17 787 dollárral, majd pedig a lengyelek jönnek havi 19622 dollárral. Ha hozzávesszük, hogy a forint árfolyama az elmúlt években mennyit gyengült, a magyar pályakezdő tanárok helyzete még elkeserítőbb. Ezek után nem meglepő, hogy sokan otthagyják a pályát. Az Eduline-nak Lannert Judit oktatáskutató korábban úgy nyilatkozott, hogy ahol jobbak a munkaerőpiaci lehetőségek, ott nagyobb lehetősége van egy pedagógusnak, ha munkát akar váltani. Ezért Budapest és Pest megye sokkal érintettebb a pedagógushiányban.

Általánosságban elmondható, minél több évet tölt valaki a pályán, annál nagyobb fizetésre számíthat. A legnagyobb ugrásra a Dél-Koreában dolgozó tanárok számíthatnak, hiszen 76 százalékponttal emelkedik a fizetésük, míg a Hollandiában dolgozó tanárok bére 75 százalékponttal nő. Írországban is jelentős, 70 százalékpontos fizetésemeléssel számolhatnak a 15 éve pályán lévő tanárok.

Magyarországon 35 százalékponttal nagyobb a 15 éve dolgozó pedagógusok bére a pályakezdőkéhez képest. Szlovákiában a tanárok ebben a tekintetben egy jóval szerényebb, körülbelül 15 százalékpontos emeléssel kalkulálhatnak.

 

Hozzászólások

145 újonnan engedélyezett tankönyv kerül a kínálatba, augusztus végétől rendelhetnek belőlük az iskolák

Több mint 100 kiadvány tankönyvvé nyilvánítása zárult le sikeresen, így ezekkel is bővül az iskolák számára elérhető tankönyvkínálat. Az intézményeknek az áprilisi rendeléseiket sem kell módosítaniuk: az újonnan engedélyezett kiadványokat augusztus 24. és szeptember 15. között, pótrendelésben kérhetik – közölte Lannert Judit egy Facebook-bejegyzésben.