30 pályaelhagyó tanár nevét fújta fel a Belügyminisztérium elé a Momentum

A reggeli demonstrációval a státusztörvény negatív következményeire szerették volna felhívni a figyelmet.

  • Tornyos Kata

"Felfújtuk harminc olyan pedagógus nevét, akinek az elmúlt tanév során kellett elhagynia a pályát" – mondta Tóth Endre, a Momentum Mozgalom parlamenti képviselője. A reggel hétkor, a Belügyminisztérium előtt tartott akcióval arra hívták fel a figyelmet, hogy a státusztörvény miatt kénytelenek a tanárok elhagyni a pályát.

Nagyon sok iskolában nem lesz már szakos pedagógus, nem fogja tudni a kémiát, fizikát, matematikát egy szakos pedagógus tanítani a gyermekeinknek, ami elképesztő rombolást fog véghezvinni az oktatás színvonalában – taglalta a képviselő, aki hozzátette, hogy jöjjön csak be (Pintér Sándor) a munkahelyére, lássa, hogy kiket üldözött el és lépjen át rajtuk, ahogy a való életben is átlépett.

Gulyás Gergely szerint nincs tanárhiány

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint van elég pedagógus, bár azt elismerte, hogy bizonyos szakokon nehéz tanárt találni. Elmondása szerint ilyenek a természettudományos tárgyak és az idegen nyelvek. Ennek a helyzetnek a megoldását várják az oktatási kormányzattól – tette hozzá. A tanárok száma 2001 óta nem csökkent jelentősen, a gyerekeké viszont igen, így több tanár jut egy gyerekre, mint húsz éve, csak bizonyos szaktárgyakra nehezebb tanárt találni – összegzett a miniszter.

Ennek ellenére a szakszervezetek régóta 16 ezres pedagógushiányt emlegetnek – amelyet a Pedagógusok Szakszervezeténél elmondásuk szerint a kompetenciamérés demográfiai adataiból számoltak ki –, a kormány titkolózása miatt azonban nehéz megmondani a valós számot. Ebben a cikkünkben megnézhetitek, hogy melyik megyékben és tankerületekben a legnagyobb a pedagógushiány.

Hozzászólások

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hez került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

„Nem varázsütésre lesz kevesebb teher a tanárokon és a diákokon” – Törley Katalin szerint ehhez új NAT kell

Hiába ígér változásokat az új oktatási miniszter, a tanárok és a diákok terheinek érdemi csökkentése nem történhet meg egyik napról a másikra – erről beszélt Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a valódi változások előfeltétele egy új Nemzeti alaptanterv kidolgozása.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Megfélemlítés, lekezelés, tömeges bukások: évek óta nyilvánvalóak a problémák az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján

Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.

Aránytalanul stresszesek és pillanatnyi teljesítményt mérnek az iskolai felvételik Pilz Olivér szerint

Egyetlen vizsgaeredmény évekre befolyásolhatja a diákok továbbtanulási lehetőségeit, miközben a felkészülés és a számonkérés jelentős terhet ró a családokra is Pilz Olivér szerint. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a jelenlegi érettségi és felvételi rendszer nemcsak túlzott stresszt okoz, de a társadalmi különbségeket is erősíti.