Státusztörvény: péntekre egyeztetést hívott össze Maruzsa a szakszervezetekkel

Az új jogállás végrehajtási rendeletéről fognak tárgyalni, amelyben maradtak még homályos pontok.

  • Tarnay Kristóf

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár meghívta egyeztetni a Pedagógusok Szakszervezetét (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ), a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetét és a Nemzeti Pedagógus Kart pénteken 10 órára a státusztörvény végrehajtási rendeletéről – mondta el az Eduline-nak Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke. Az egyeztetésről azóta a PDSZ is írt a weboldalán.

Mint arról beszámoltunk, a státusztörvény régóta várt végrehajtási rendelete ma jelent meg a Belügyminisztérium honlapján, miután augusztus 8-ig várják az azzal kapcsolatos véleményeket. Gosztonyi elmondása alapján a szabadságukról is visszatérve mennek Budapestre, hogy feltegyék kérdéseiket. A tervezet ugyanis számos homályos pontot tartalmaz a teljesítményértékeléssel, bérkülönbségekkel vagy éppen egy, a pedagógusoknak kötelezően bevezetni tervezett rejtélyes esküvel kapcsolatban.

A kérdéses pontokkal holnap reggel részletes cikkben foglalkozunk.

(Kiemelt kép: a státusztörvény frakcióegyeztetése, ahová az ellenzéki pártok meghívták az oktatási érdekképviseleteket, szót a belügy azonban nem adott nekik. Fotó: Rétvári Bence Facebook-oldala)

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.