Országjárással és tüntetéssorozattal indul az Országos Közös Akarat

Bár a kezdeményezés jelenleg az oktatás problémáira fókuszál, bármilyen szervezet csatlakozását várják, hogy később kiterjesszék azt a rendszerszintű problémákra.

  • Székács Linda

Közösen indított országos kezdeményezést az Egységes Diákfront, a Civil Bázis és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete - tudatta lapunkkal Perlaki-Borsos Noel, az Egységes Diákfront elnökségi tagja.

Az "Országos Közös Akarat" augusztus 1-jén országjárással indul, melynek során a szervezetek 40 vidéki városba látogatnak majd el, ahol más civil szervezetek mellett magánembereket is igyekeznek majd bevonni a kampányba.

Egyelőre az oktatás problémáira igyekszünk felhívni a figyelmet, idővel azonban az egészségügy, a szociális szektor, a kultúra, és a kis- és középvállalkozások problémáit is bevonjuk, hogy együtt szólaljunk fel a rendszerszintű elnyomás ellen

- számolt be róla az aktivista.

A kezdeményezés keretében a szervezetek szeptember 1-jén tanévnyitó tüntetést szerveznek, ahol előadásokkal és koncertekkel várják majd az érdeklődőket, majd szeptember 15-én, a demokrácia nemzetközi napján a fővárosban nagyszabású demonstrációt tartanak majd, amire vidékről is várják a csatlakozni vágyókat. Nekik - amennyiben az országjárás alkalmával felkeresik őket - ingyenes országbérletet is biztosítanak, amiknek a költségeit közösségi finanszírozásból valósítják meg.

A tüntetéssorozat ezt követően szeptember 22-én vidéki városokban folytatódik, párhuzamosan az Egységes Diákfront 7IGEN-es oktatási népszavazási kezdeményezésével.

A szakszervezetek követelései továbbra is:

  • a pedagógusok azonnali, 50 százalékos béremelése
  • esélyteremtő nemzeti alaptanterv létrehozása
  • és a státusztörvény visszavonása.
Az akcióhoz bármilyen szervezet vagy magánszemély csatlakozhat.
Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.