Három nap alatt 2700 levelet kapott Pintér Sándor a státusztörvény ellen

Március 10-ig volt lehetőség emailben tiltakozni a javaslatcsomag bevezetése ellen.

  • Eduline

A javaslatcsomag elfogadása példátlan jogfosztással büntetné a pedagógusokat, csak azért, mert kiállnak hivatásuk, és saját érdekeik mellett

- írja Facebook-oldalán a Tanítanék. Szerintük a teljesítményértékelés bevezetésében is jelentős enyhítések történtek, miután tömegesen tiltakoztak az ellen, hogy levonhassanak a tanárok fizetéséből.

A levélküldő kampánnyal közvetlenül fejezték ki nemtetszésünket a státusztörvény ellen - teszik hozzá.

Március 13-án a Belügyminisztériumban a Nemzeti Pedagógus Kar és a három pedagógus szakszervezet (Pedagógusok Szakszervezete, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete) részvételével - közölte a minisztérium. Az egyeztetésen előkerült a teljesítményértékelési rendszer tervezete és az új tanári státusztörvény is. A megbeszélések a nemzeti ünnepet követően, csütörtökön és pénteken is folytatódnak - tették hozzá.

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Bécsben marad a CEU campusa

Hiába a politikai fordulat és az egyetemi autonómia helyreállításának ígérete, a Közép-európai Egyetem (CEU) nem tervezi campusának visszaköltöztetését Budapestre.

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.