Hány ponttól hívják be a felvételizőket szóbelizni a népszerű gimnáziumok? Egy-két iskola már kitette a ponthatárt

Néhány gimnázium már nyilvánosságra hozta, hány ponttól hívják be a szóbeli felvételire a jelentkezőket.

  • Eduline

A budapesti Teleki Blanka Gimnázium szóbelijére azokat a diákokat hívják be, akik legalább 100 pontot gyűjtöttek – a Telekiben a felvételizők maximum 200 pontot gyűjthetnek össze, ebből 50-et adnak a hozott pontok (összeadják a 7. év végi és a 8. félévi jegyet nyelvtanból, irodalomból, történelemből, idegen nyelvből és matekból), 100-at a központi felvételi eredménye határoz meg, 50-et pedig a szóbeli.

Az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium nyolc évfolyamos képzésére azoknak a diákoknak a jelentkezését várják, akik a központi írásbeli vizsgán legalább 75 pontot szereztek.

A budapesti Babits Mihály Gimnáziumban a négyosztályos képzés valamennyi tagozatára azok jelentkezését várják, akik a központi írásbelin minimum 60 pontot szereztek. A nyolc évfolyamos képzéseken is ugyanez a szabály, ott azokra a negyedikesek jelentkezésére számítanak, akik a magyar- és a matekteszten összesen elérhető 100 pontból legalább 60-at gyűjtöttek.

Mi az a szóbeli behívási ponthatár?

A legnépszerűbb gimnáziumokban a többszörös túljelentkezés miatt csak azokat a diákokat hívják be szóbelizni, akik az írásbelin elérnek egy – iskolánként, sőt olykor tagozatonként – eltérő ponthatárt. Van, ahol ezt azzal magyarázzák, hogy több száz diákot nem tudnak egyenként szóbeliztetni, máshol pedig azzal, hogy a korábbi évek tapasztalatai alapján a ponthatár alatt teljesítő gyerekeknek csak felesleges stresszt jelent az újabb vizsga, a pontszámbeli különbségüket nem tudják majd behozni. Sok gimnáziumban azonban – túljelentkezés ide vagy oda – minden jelentkezőt behívnak szóbelizni.

Tavaly a Babits négy évfolyamos képzésének szóbelijén például azok vehettek részt, akik az írásbelin a maximális 100-ból legalább 55 pontot szereztek. A szintén budapesti Szent Margit Gimnáziumban tavaly 55 pont volt a behívási ponthatár (az ideit még nem tették közzé), az érdi Vörösmartyban pedig 77 ponttól várták a nyolcosztályos képzésre készülők jelentkezését.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.