Mikor ér véget a téli szünet, mikor lesz az első tanítási nap az általános és középiskolákban?

2023-ban - az eddig megszokottaktól eltérően - nem az első héten indul az iskola. Mutatjuk, mikor kell először órákra menni idén.

  • Eduline

Idén az általános- és középiskolákban kicsit hosszabb a téli szünet: egészen 2023. január 8-ig tart.

Tehát a szünet utáni első tanítási nap 2023. január 9. (hétfő), aznap kell először iskolába menni.

A január persze nem csak a téli szünet végéről szól - többek között lesz középiskolai felvételi és félévzárás is -, itt nézhetitek meg a legfontosabb dátumokat az eslő hónapban.

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.