Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az iskolában még nyáron kezdődtek el a felújítások, de a munkák nem értek véget a tanév kezdetére, ezzel egyre több gondot okozva a diákoknak, tanároknak.
Ahogy megírtuk, a nagy esőzések ellen a fólia nem volt megoldás, hétfőre a falakból, a konnektorokból is folyt a víz, a gyerekeket azonnal haza kellett küldeni a gödöllői Török Ignác Gimnáziumból. Az igazgató viszont már elhasználta saját hatáskörében elrendelhető szabadnapkeretét, ma is a penészes, vizes, építési területnek számító épületben tanult több száz diák – már akiket a szüleik elengedték, írta meg a hvg.hu.
Az iskolaépületet nyár óta felújítják, most a tetőn a sor. Az iskola gyakorlatilag egy építési terület, ahol elvileg több mint 700 gyereknek kellene tanulnia, és több mint félszáz tanárnak tanítania. Az oldal úgy tudja, hogy sok szülő egyszerűen nem engedi ilyen körülmények között a gyerekét az iskolába.
A tanárok már augusztusban kérvényezték, hogy áttérhessenek digitális távoktatásra, de ezt egyelőre nem engedélyezik a gimnáziumnak. Az idén július végén megjelent rendelet szerint ugyanis kizárólag a belügyminiszter rendelhet el határozott időre tantermen kívüli, digitális munkarendet, például akkor „ha az iskola ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt az iskola működtetése nem lehetséges”.
Fábián Bertalan igazgató szerint az, hogy az épületen épp nincs tető, kimeríti ezt a kitételt. Az esetről pedig nemcsak a szülők, hanem az igazgató és a helyi polgármester is tájékoztatta a Belügyminisztériumot, de még nem látszik a változás.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.