Mától újra egész kifli jár a fél helyett a kalocsai óvodásoknak

Legalábbis ezt ígérte a település polgármestere, aki az ügy kirobbanás után vizsgálatot is indított, szerinte a közétkeztetésért felelős cég vezetője saját hatáskörben döntött az adagok csökkentéséről.

  • Eduline

Ahogy mi is megírtuk, egy kifliről fél kiflire csökkent a kalocsai óvodások fejadagja szeptember elejétől. Az ügy gyorsan bejárta a sajtót, ezután a település polgármestere, Filvig Géza is kiadott egy közleményt, melyben azt állítja, az intézmény vezetője saját hatáskörben döntött az étel csökkentéséről, és ezt előre nem egyeztette a városvezetéssel - írta meg a hvg.hu.

A polgármester közölte: csütörtöktől ismét a megszokott adagmennyiségeket fogják kapni a gyerekek.

Sőt, az ügyben vizsgálatot indítottak és annak idejére felfüggesztették a Kalocsai Közétkeztetési Intézmény vezetőjének előírását, ami szerint spórolási céllal csökkenteni akarják az óvodásoknak szánt pékáruk mennyiségét – írja Filvig Géza polgármester a hvg.hu-hoz is eljuttatott közleményében.

Hozzászólások

Magyarérettségi 2026: mire figyeljenek a diákok az utolsó napokban? – Magyartanár adott tanácsokat

Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.

@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu