Gulyás Gergely: 18 fokot írhatnak elő az állami intézményekben, az iskolákban is hűvösebb lehet

A kormány legutóbbi ülésén gázfogyasztás-csökkentés mellett döntött - jelentette be a csütörtök délelőtti kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

  • Csik V

Az állami intézményekben 18 fok lehet a hőmérsékleti küszöb

- mondta a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely. A miniszter újságírói kérdésre összegezte, hogy miután 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést rendeltek el az állami szerveknél - a kórházak és bentlakásos szociális intézmények kivételével -, a következő kormányülésig minden minisztériumnak döntést kell hoznia arról, ezt hogyan valósítja meg. Ez azt jelenti, hogy minden minisztérium - így az iskolákat irányító Belügyminisztérium is - külön dönthet majd, de az állami intézményekben a 18 fok előírását támogatják. Ha nem is pontosan 18 fok, de minden állami intézményben hidegebb lesz, mint eddig - tette hozzá.

Kiemelte azt is, a cél az, hogy iskolákat és óvodákat ne kelljen bezárni. A fenntartás az óvodák esetében azonban az önkormányzatok feladata, de jelenleg is zajlanak a tárgyalások azzal kapcsolatban, hol kell esetleg az államnak beavatkoznia.

A korábbi szabályok szerint az oktatási épületekben legalább 20 Celsius-fokot szükséges tartani. Ez nem jelenti azt, hogy többet ne lehetne - nyilatkozta a Belügyminisztérium korábban. A hőmérséklet azonban - úgy tűnik - ennél két fokkal alacsonyabb lehet az energiárak robbanása miatt.

Frissítés: A miniszter egy másik újságírói kérdésre válaszolva kiemelte, hogy két hete van minden miniszternek arra, hogy vázolja, hogyan tudja a saját területén megoldani az elrendelt 25 százalékos csökkentést. A 18 fokos döntés egyelőre az állami szervekre vonatkozik, a következő hetekben kiderül, szükség van-e erre az iskolákban is.

Kitért a pedagógus béremelését is meghatározó uniós tárgyalásokra is, de konkrétumokkal nem tudott szolgálni, a tárgyalások jelenleg is tartanak.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.