Polgári engedetlenségi akciót fontolgat a budaörsi Illyés-gimnázium ötvenkilenc tanára

„Gyökeresen változtasson a tanárokkal szembeni politikáján, és kezdje el helyrehozni az oktatási rendszerben eddig okozott károkat” – többek között ezt követeli a kormánytól a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum ötvenkilenc tanára. Közös állásfoglalást írtak, amelyben azt is leszögezik: mivel a sztrájkjogukat gyakorlatilag eltörölték, nem marad más választásuk, mint „egzisztenciális kockázatok árán is a polgári ellenállás eszközéhez nyúlni”.

  • Szabó Fruzsina

„Az oktatás nemzeti ügy, a nemzet ügye. Nincs olyan ország, amely az oktatási rendszerének versenyképessége, a benne dolgozó tanárok nevelő és oktató munkája nélkül sikeressé tudott volna válni. A szülők a legféltettebb kincsüknek, a gyermekeiknek a szellemi, lelki és erkölcsi fejlesztését adják át részben a tanároknak, a bizalmuk meghálálásához pedig olyan tanárokra van szükség, akik anyagi és erkölcsi megbecsülésben tudják végezni a munkájukat” – olvasható abban az állásfoglalásban, amelyet a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum ötvenkilenc tanára írt alá.

Kiemelik: ezt a megbecsülést máig nem kapták meg, a munkájukat egyre nehezebb körülmények között kell végezniük. „Noha néhányan reménykedtünk, hogy az új kormány megalakulásával a magyar pedagógustársadalom lesújtó helyzete végre napirendre kerül, eddig nem kaptunk mást, csak cinikus mondatokat. Csak az utóbbi hetekben egymást érték vezető politikusok kijelentései, amik arról tanúskodnak, hogy a kormány nemhogy nem szándékozik változtatni a közoktatás eddigi kezelésén, de kifejezetten ellenségnek tekinti a pedagógusokat. Hüledezve hallottuk rögtön az új kormány formálódásának heteiben, hogy az oktatást a civilizált országokban egészen szokatlanul a belügyminiszter irányítása alá helyezik. Erről az a véleményünk, hogy egyetlen rendszeren belül nehezen fér össze két nagyon más attitűd: egy hierarchikus, parancsokat végrehajtó és egy empatikus, együtt gondolkodó” – teszik hozzá.

TILTAKOZÁSAz oktatás nemzeti ügy, a nemzet ügye. Nincs olyan ország, amely az oktatási rendszerének versenyképessége,...

Posted by Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum on Wednesday, June 8, 2022

A fizetésekre is kitérnek. „Egy másik miniszter a tudomásunkra hozta, hogy nagyon kicsi fizetésemelést lát csak reálisnak számunkra – számunkra, akiknek a kezdetben felajánlott életpályamodell helyett az utóbbi tíz év valósága az egyik legalacsonyabb jövedelmű diplomás pályát hozta el. Az utóbbi hetek megaláztatásának emlékezetes része marad, ahogy az új munkakörébe belecsapó belügyminiszter tudatta velünk, hogy magunknak kell kivívnunk a társadalom tiszteletét, amit ezek szerint eddig elmulasztottunk”.

Kiemelik azt is, hogy a parlamenti többség „a használhatatlanságig korlátozta” a sztrájkjogukat, és konkrét szankciókkal fenyegetik a polgári engedetlenség eszközét használó pedagógusokat.

„Mivel azonban tényleg minden jogszabályi lehetőségünket megvonták az elégedetlenségünk kifejezésére, nem marad más választásunk, mint egzisztenciális kockázatok árán is a polgári ellenállás eszközéhez nyúlni. A közkeletűen polgári engedetlenségnek nevezett, Magyarországon ritkán alkalmazott eszköz esetünkben a következő lehetőségeket tartalmazza:

1. A tanórák megtartásának megtagadását,

2. minden iskolán kívüli, eddig tanárok vezette programoktól való távolmaradást,

3. az érettségiztetés megtagadását,

4. minden adminisztratív teendőnk (pl. naplóvezetés, bizonyítvány hitelesítés) felfüggesztését.

Mi arra tettük fel az életünket, hogy diákjaink álmaiból és páratlan tehetségéből egy szabad, gondolkodó és eredményeire méltán büszke nemzet épüljön fel. Erre azonban addig nem kerülhet sor, amíg a növekvő árak között alig élünk meg a fizetésünkből, amíg a legjobbjaink külföldre kényszerülnek, amíg méltóságunkat, önbecsülésünket, a boldogulásba vetett hitünket a rendszer napról napra két lábbal tiporja”

- írják.

Szerintük az a rendszer, amely a tanári pályavállalást ellehetetleníti, „minden magyar rosszakarója”. Az a rendszer, amely a tanárokat megalázza, kizsigereli, szegénységbe taszítja, a valósággal és az igazsággal kapcsolatban félrevezeti a polgárokat, sőt nem áll távol tőle, hogy akár szembe is fordítsa a társadalmat a tanárokkal, nyilvánvalóan nem szolgálja a nemzet érdekeit.

„Az Illyés alulírott tanárai ebben a véleményben osztozva követelik a kormánytól, hogy gyökeresen változtasson a tanárokkal szembeni politikáján, és kezdje el helyrehozni az oktatási rendszerben eddig okozott károkat. Az oktatás nemzeti ügy, a károkozás benne hosszú évtizedekre kihathat és generációk életét rombolhatja. Sürgős cselekvésre van szükség, amihez a társadalom támogatását kérjük” – zárul az állásfoglalásuk.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.