Friss felmérés: a többség szerint a tanároknak legalább 50 százalékos béremelést kellene adni

A megkérdezettek 70 százaléka szerint az oktatás problémáinak megoldásához fontos lenne, hogy önálló minisztériumot kapjon a terület - derül ki a Publicus Intézet Népszavának készített felméréséből.

  • Eduline

A lap nemrég nyilvánosságra hozott felmérése szerint a válaszadók többsége (86 százaléka) úgy véli, az oktatás fejlesztéséhez szükséges lenne, hogy a kormány több állami forrást biztosítson az ágazat finanszírozására. Az ellenzéki szavazók 99 százaléka válaszolt egyértelmű igennel erre a kérdésre, de még a kormánypárttal szimpatizálók 70 százaléka is azt gondolja, hogy a mostaninál több állami forrást kellene az oktatásra fordítani.

A többség (65 százalék) szerint a pedagógusoknak jelentős, legalább 50 százalékos béremelést kellene adni.

Ezen felül a megkérdezettek 72 százaléka azt is szükségesnek tartaná, hogy csökkenjen a diákok és a pedagógusok iskolai terhelése. Arra a kérdésre pedig, hogy tapasztaltak-e már tartós pedagógushiányt abban az intézményben, ahova gyermekük jár, a válaszadók 39 százaléka jelezte, hogy igen.

Mi legyen a sztrájkkal?

Az iskolákban egy frissen elfogadott szabályozás után csak akkor lehet sztrájkolni, ha a pedagógusok közben a tanórák felét (egyes esetekben 100 százalékát) megtartják. A Publicus kutatásában résztvevők 80 százaléka szerint a pedagógusoknak joguk van sztrájkolni, ha elégedetlenek a helyzetükkel.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.