Felsőoktatási felvételi 2026: így számíthatjátok ki a pontjaitokat egyszerűen
Július 23-án, csütörtökön hirdetik ki a ponthatárokat az egyetemi felvételin. Mutatjuk, mire figyeljetek, és hogyan szerezhetitek meg a lehető legtöbb pontot.
Kossuth téri tüntetést szerveztek a pedagógussztrájk első napján, borsot törtek Áder János orra alá, rendszeresen ott vannak a tanárok demonstrációin. A Diákok a Tanárokért nevű csoport a semmiből tűnt fel március közepén, de tagjai azt mondják, addig nem hagyják abba az akciózást, amíg a kormány nem teljesíti az oktatásban dolgozók követeléseit, az elhibázott oktatáspolitikai döntéseknek ugyanis hosszú távon a diákok isszák meg a levét. De kik ők, és hogyan tudtak néhány hét alatt több ezer középiskolást a tanárok mellé állítani? Ismerjétek meg Kranyik Tündét.
„Az agglomerációban élek, napi három órát utazok. Gyakran előfordul, hogy este döntenem kell: tanulok még egy kicsit, vagy inkább alszom öt órát? Folyamatos a teljesítménykényszer, én ráadásul maximalista is vagyok, pedig valójában jó kérdés, hogy ha az egész oktatási rendszer rossz, akkor én miért akarok ebben jó lenni?”
– mondja Kranyik Tünde. „Túl vagyunk terhelve, mert egy csomó felesleges anyagot meg kell tanulnunk, amit később nem fogunk használni. Így aztán rengeteg ingert kapunk, csak éppen nem olyat, amire szükségünk lenne” – teszi hozzá. Szerinte tényleg igaz, ami az elmúlt hetekben több tüntetésen is elhangzott: az oktatás nem omladozik, hanem már összeomlott.

Ő volt március 16-án a Fővám térről induló csapat vezetője, a tüntetésen pedig beszédet mondott. A többiekhez hasonlóan őt is meglepte, milyen sok középiskolás csatlakozott hozzájuk, „indulás előtt, a Váci utca torkolatánál körbenéztem, és nem láttam, hol ér véget a tömeg”. A VIII. kerületi Vörösmarty Mihály Gimnáziumba jár, tizenegyedikes, biológia-földrajz szakos tanárnak készül. Vagy készült. „Nem is tudom, múlt időben mondjam-e” – teszi hozzá.
„Kevés annyira elkeserítő érzés van, mint amikor a példaképeid azt mondják neked, hogy ne legyél tanár. A tanári pálya egyre inkább álommá válik. Ha mégis tanár leszek, akkor az a boldogan halok éhen kategória, és eleve azzal kell számolnom, hogy valamilyen másodállást is kell majd keresnem, mert máshogy nem tudok majd megélni”
– magyarázza.
Március 16-án náluk volt tanítás, de ő úgy döntött, hogy igazolatlannal kihagyja azt a napot. „Ezen az osztályfőnökömmel össze is vitatkoztam, viszont másnap, amikor valamiért bementem a tanáriba, mind mosolyogtak rám, és a diákok visszajelzései is nagyon pozitívak voltak. Azt mondták, hogy nagyon büszkék rám, és nagyon menő, hogy egy ilyen dolgot összehoztunk” – emlékszik vissza.
A Diákok a Tanárokért csoport többi tagjáról írt portrénkat itt olvashatjátok el:
Július 23-án, csütörtökön hirdetik ki a ponthatárokat az egyetemi felvételin. Mutatjuk, mire figyeljetek, és hogyan szerezhetitek meg a lehető legtöbb pontot.
A vasárnapi pedagógusnaphoz kapcsolódva jelenthetné be a kormány a NOKS-dolgozók bérrendezését – véli Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. Szerinte egy ilyen döntés szimbolikus gesztus lenne az új oktatási vezetés részéről.
A Teleki Blanka Gimnázium egykori igazgatója, a Tanítanék Mozgalom vezéralakja még a 2016-os diáktüntetések idején vált ismertté. Később otthagyta az oktatást, jelenleg Dániában él. Most pedig nyílt levelet írt Lannert Judit oktatási miniszternek, amit teljes egészében közlünk.
Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.
Pedagógusnap alkalmából videóüzenetben köszöntötte a tanárokat, óvodapedagógusokat és minden nevelő-oktató munkát végző szakembert Lannert Judit. A miniszter üzenetében a pedagógusok értékeléséről is beszélt, hangsúlyozva, hogy annak a szakmai fejlődést kell szolgálnia, nem pedig a megbélyegzést.
Miközben országosan közel 70 ezerre tehető a kollégiumi férőhelyhiány, és számos egyetemi kollégium felújításra szorul, a kormány új kollégiumi helyek építését ígéri az uniós forrásokból. Vitézy Dávid a pénteki sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Brüsszelből hazahozott pénzek egy részét a lakhatási válság enyhítésére fordítanák.
Bár a nyári időszakban esténként már most is lezárják a pesti alsó rakpart egy szakaszát az autóforgalom elől, a Fővárosi Diákközgyűlés tagjai szerint a Duna-partban még több lehetőség rejlik. A testület egy olyan programot mutatott be, amely a rakpartot még inkább a kikapcsolódás, a közösségi élet és a fenntartható városhasználat szolgálatába állítaná.
A sztrájkjog visszaállítása, a tankerületek átvilágítása, az SNI ellátás helyzete – többek között ezekről egyezetett az oktatási és gyermekügyi miniszter civil szervezetek képviselőivel.