Felsőoktatási felvételi 2026: így számíthatjátok ki a pontjaitokat egyszerűen
Július 23-án, csütörtökön hirdetik ki a ponthatárokat az egyetemi felvételin. Mutatjuk, mire figyeljetek, és hogyan szerezhetitek meg a lehető legtöbb pontot.
Kossuth téri tüntetést szerveztek a pedagógussztrájk első napján, borsot törtek Áder János orra alá, rendszeresen ott vannak a tanárok demonstrációin. A Diákok a Tanárokért nevű csoport a semmiből tűnt fel március közepén, de tagjai azt mondják, addig nem hagyják abba az akciózást, amíg a kormány nem teljesíti az oktatásban dolgozók követeléseit, az elhibázott oktatáspolitikai döntéseknek ugyanis hosszú távon a diákok isszák meg a levét. De kik ők, és hogyan tudtak néhány hét alatt több ezer középiskolást a tanárok mellé állítani? Ismerjétek meg Csibrán Barnát.
Csibrán Barna, 16 éves
Csibrán Barna a március 16-i demonstráción még nem szervezőként, hanem egyszerű tüntetőként vett részt. A Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskolába jár, de aznap ő sem ment iskolába. Náluk 136 gimnazista közül 124-en döntöttek ugyanígy.
„Az osztályfőnököm felhívott, hogy mennyire büszkék ránk, hogy senki nincs bent”
– mondja nevetve. Az osztálytársaival úgy döntöttek, ha már iskolába nem mennek, megnézik, mi történik a Kossuth téren. „Amikor megláttam a tömeget, az nagyon nagy flash volt, hogy hú, mennyien vagyunk”. Néhány nappal később csatlakozott a csapathoz, az április 1-jei, szintén Kossuth téri szolidaritási tüntetésen-koncerten pedig már ő is beszélt.

Volt miről. Azt mondja, a környezetében meglepően sok a fiatal, 30 alatti tanár, akik közül többen azt tervezik, hogy ha nem lesz változás, elhagyják a pályát, „naponta hallok olyat, hogy jövőre már nem akarnak tanítani, és csak azért vannak még az oktatásban, mert mi itt vagyunk, és nekünk a legjobbat szeretnék”. Szerinte március második felében nagyon sokan fejezték ki a szolidaritásukat a tanárokkal, ez pedig reményt adott a sztrájkolóknak, hogy végre változni fog valami. Most viszont senki sem tudja, fog-e bármi pozitív történni az oktatásban.
„Az április 1-jei koncerten nagyon sok tanárom ott volt, azt láttam, hogy zokogva hallgatják a beszédeket. Régi kórusvezetőm, magántanárok is írtak, hogy hallottak engem a Kossuth téren, és el sem tudják mondani, mennyire büszke rám. Azt érzik, hogy a diákjaik szeretik őket”
– meséli. Negatív visszajelzést senkitől nem kapott, legfeljebb a Facebook népétől – mindent végigolvas, ami megjelenik róluk, beleértve a kommenteket is. „Felnőtt emberek nem tudják felfogni, mikyen problémák vannak az oktatásban. Ha nem lenne ekkora a baj, nem lennénk itt, 17-18 évesen nem erről beszélnénk. Legszívesebben leültem volna beszélgetni ezekkel az emberekkel, és elmeséltem volna neki, mi zajlik az iskolákban” – teszi hozzá.
A Diákok a Tanárokért csoport többi tagjáról írt portrénkat itt olvashatjátok el:
Július 23-án, csütörtökön hirdetik ki a ponthatárokat az egyetemi felvételin. Mutatjuk, mire figyeljetek, és hogyan szerezhetitek meg a lehető legtöbb pontot.
A vasárnapi pedagógusnaphoz kapcsolódva jelenthetné be a kormány a NOKS-dolgozók bérrendezését – véli Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. Szerinte egy ilyen döntés szimbolikus gesztus lenne az új oktatási vezetés részéről.
A Teleki Blanka Gimnázium egykori igazgatója, a Tanítanék Mozgalom vezéralakja még a 2016-os diáktüntetések idején vált ismertté. Később otthagyta az oktatást, jelenleg Dániában él. Most pedig nyílt levelet írt Lannert Judit oktatási miniszternek, amit teljes egészében közlünk.
Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.
Pedagógusnap alkalmából videóüzenetben köszöntötte a tanárokat, óvodapedagógusokat és minden nevelő-oktató munkát végző szakembert Lannert Judit. A miniszter üzenetében a pedagógusok értékeléséről is beszélt, hangsúlyozva, hogy annak a szakmai fejlődést kell szolgálnia, nem pedig a megbélyegzést.
Miközben országosan közel 70 ezerre tehető a kollégiumi férőhelyhiány, és számos egyetemi kollégium felújításra szorul, a kormány új kollégiumi helyek építését ígéri az uniós forrásokból. Vitézy Dávid a pénteki sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Brüsszelből hazahozott pénzek egy részét a lakhatási válság enyhítésére fordítanák.
Bár a nyári időszakban esténként már most is lezárják a pesti alsó rakpart egy szakaszát az autóforgalom elől, a Fővárosi Diákközgyűlés tagjai szerint a Duna-partban még több lehetőség rejlik. A testület egy olyan programot mutatott be, amely a rakpartot még inkább a kikapcsolódás, a közösségi élet és a fenntartható városhasználat szolgálatába állítaná.
A sztrájkjog visszaállítása, a tankerületek átvilágítása, az SNI ellátás helyzete – többek között ezekről egyezetett az oktatási és gyermekügyi miniszter civil szervezetek képviselőivel.