Jocó bácsi válaszolt Orbán Viktor üzenetére: "Szeretném megkérni az árát. De hiába kérem, nem kapom"

Jocó bácsi sem hagyta szó nélkül Orbán Viktor tegnapi kijelentését, amiben a diákoknak és a tanároknak is üzente: "nem fogtok ennél jobb ajánlatot kapni egyetlen más országból sem".

  • Csik Veronika

Orbán Viktor a Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján beszélt az új szakképzési rendszerről. Szerinte, aki ma Magyarországon a munkájából szeretne megélni, annak lesz munkája, lesz otthona, és biztonságos környezetben nevelheti fel a gyerekeit a világ legszebb országában. "Nem fogtok ennél jobb ajánlatot kapni egyetlen más országból sem" - üzente a miniszterelnök.

Tegnap a miniszterelnök úr diákoknak azt mondta, üzente, hogy ha jól dolgoznak, akkor kérjék meg a munkájuk árát.

Meg azt, hogy Magyarország csodálatos ország.

És azt is, hogy milyen fantasztikus pedagógusok tanítják őket.

Mindegyik gondolatával mélységesen egyetértek. Sőt. Köszönöm, hogy ezt kimondta. Mert igen, erre is meg kell tanítani a gyerekeket, hogy a munkának értéke, és ára van. A jónak pedig még több.

Én pedig hiszek a példamutatásban.

Én úgy érzem, jól dolgozom. Igen, mindig lehetne jobb, lehetne másképp, de alapvetően jól dolgozom.

És szeretném megkérni az árát. De hiába kérem, nem kapom

- írta Jocó bácsi Facebook-posztjában. Hozzátette, jelenleg 1531 forintot keres óránként, minden pótlékkal együtt, reggeli ügyletet, vagy délutánit úgy vállal, hogy sehova sem veszik figyelembe a 8-16 órás intervallumon kívül eső részt, mert az nem munkaidő. Vagy éppen napközis táborba megy heti 30.000 Ft-os CBA utalványért cserébe.

Ezért kell teljesen legális eszközökkel megkérni.

Nem bemenni ingyen helyettesíteni.

És leginkább nem vállalni a nevetséges díjazásért (utalvány, értitek, CBA utalvány a fizetség) senkinek a nyári napközis Erzsébet-táborokat, ami ugye alapítványi szervezés. Senkinek. Mert ha vállaljuk, csak azt üzenjük, hogy van, aki ennyiért is csinálja, a többiek meg szemetek, hogy nem, és még pénzéhesek is.

Igen, meg kell kérni a munka árát.

 

Hozzászólások

„A havi 8 ezer forintos ösztöndíj aligha bír ösztönző erővel a hallgatóknak” – a HÖOK kutatása szerint minden második egyetemista dolgozni kényszerül

A hallgatók több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, sokan pedig heti 20 óránál is többet – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) friss, a hallgatók megélhetési helyzetét vizsgáló tanulmányából. A szervezet szerint a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem tud valódi anyagi biztonságot nyújtani az egyetemistáknak.

Pilz Olivér: „Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek”

A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.