Van olyan tanár, akitől 50-60 ezer forintot vontak le néhány óra sztrájk miatt

Már nagyjából száz panasz érkezett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) a sztrájk idején levont bér miatt.

  • Eduline

Van olyan tanár, akinek 50-60 ezer forinttal kevesebb fizetés érkezett április elején, pedig csak pár órát sztrájkolt – mondta az RTL Klub híradójának a PDSZ ügyvivője.

Nagy Erzsébet hozzátette: ha kell, egyenként vonják kérdőre a munkáltatókat. Egy budapesti tanártól szintén néhány óra sztrájk miatt 36 ezer forintot vontak le.

Azt mondta, hiába jelezte előre a munkáltatónak, hogy csak pár órán át sztrájkol, három teljes napi bért vontak le tőle. Jogi lépéseket fontolgat, hozzátette azt is, meg kell majd gondolnia ebben a hónapban, hogy mikor mit esznek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt írta, a sztrájkolóknál a havi munkabérhez arányosítva, a tényleges munkabeszüntetés mértékének megfelelően határozzák meg a levonás összegét. A PDSZ-nél viszont folyamatosan csörög a telefon, mióta elkezdték kiutalni a fizetéseket.

Eddig körülbelül száz ilyen visszajelzés érkezett hozzájuk, sok esetben jóval több pénzt vontak le a tanároktól, mint kellett volna.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.