Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A Graphisoft alapítóját a Tanítanék Mozgalom kereste meg, amely a pedagógussztrájk indulásakor kezdett adománygyűjtésbe: a befolyó összegből azokat a tanárokat, tanítókat, óvónőket támogatják, akik komoly anyagi problémákkal szembesülnek majd április elején, amikor megérkezik a fizetésük. A sztrájkolóktól ugyanis naponta körülbelül tízezer forintot vonnak le – árulkodó, hogy ez mekkora érvágás sok tanárnak.
„Szinte heti rendszerességgel kapok kéréseket különböző nemes célok támogatására, de sajnos nincs kapacitásom arra, hogy felelősen válogassak, mérlegeljek az ezer különböző cél között. Most azonban kivételt teszek. A Tanítanék Mozgalom megkeresésére egy jelentősebb összeget utalok a sztrájkoló pedagógusok sztrájkalapja javára” – írja Facebook-oldalán Bojár Gábor. A Graphisoft alapítója, Márki-Zay Péter egyik gazdasági tanácsadója azt is hozzátette: abban bízik, hogy a példa ragadós lesz, és mások is úgy döntenek, hogy anyagilag segítik a sztrájkolókat.
Bojár Gábor szerint az informatikai forradalom miatt még soha nem volt akkora értéke a tudás megszerzésének, az oktatásnak, mint ma. „Ezért nem elég elfogadható körülményeket nyújtani a pedagógusoknak (a sztrájkolók csak ezt kérik), de ennek a hivatásnak olyan megbecsülést kellene nyújtanunk, hogy a legtehetségesebbek számára is az egyik legvonzóbb hivatás lehessen” – teszi hozzá.
Napi tízezer forintot veszítenek a sztrájkoló tanárok
A Tanítanék Mozgalom egyébként több mint egy hete indított adománygyűjtést, hogy támogatni tudják a munkabeszüntetést vállaló, de a sztrájk vagy a polgári engedetlenség miatt anyagi problémákkal szembesülő pedagógusokat.
Azt ugyanis előre sejteni lehetett, hogy a valóban „határozatlan ideig” tartó sztrájk legnagyobb kerékkötője a pénz lesz. Egy sztrájkkal töltött nap ugyanis – mondták el hétfőn közzétett videójukban a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium sztrájkoló tanárai – körülbelül tízezer forintos bérlevonást jelent. Ami például egy négy-öt éve tanító, pedagógus 1 kategóriában álló tanító nettó 207 ezer forint körüli béréhez képest egész egyszerűen túl nagy összeg.
Nem véletlen, hogy a Kölcsey tanárai – akik egyébként a január 31-i kétórás figyelmeztető sztrájkban is részt vettek, majd az elsők között kezdtek polgári engedetlenségi akcióba februárban – úgy döntöttek, három nap sztrájk után „gördülő polgári engedetlenséggel” tiltakoznak tovább. Vagyis minden hétköznap más tanár tagadja meg a munka felvételét.
Szombaton tízmillió forintnál járt a sztrájkalap
A Tanítanék Mozgalom tagja, Törley Katalin a szombati pedagógustüntetésen még azt jelentette be, hogy addig tízmillió forintot gyűjtöttek, ebből az összegből azokat segítik, akiket már néhány napi bér kiesése is nehéz anyagi helyzetbe hoz. Tízmillió forintból pontosan ezer tanár, tanító vagy óvodapedagógus egynapi sztrájkját tudják segíteni az adományozók – tették hozzá. A gyűjtést egyébként folytatják: április 1-jére a Tanítanék és a noÁr Mozgalom közös szolidaritási koncertet és tüntetést szervez, az esemény Facebook-oldalán azt írják, a résztvevők pénzbeli adományokkal és közös kiállással támogathatják a tiltakozó pedagógusokat.
Kedden egyébként a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is bejelentette, hogy a sztrájksegélyt igényelhetnek azok a pedagógusok, akik a kieső fizetés miatt komoly anyagi problémákkal küzdenek majd. Azt is hozzátették, hogy a keret szűkös, így elsősorban a leginkább rászorulókat tudják támogatni.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.