Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A középiskolák felvételi tájékoztatóit már hetek óta lehet olvasni, sőt az írásbeli vizsga jelentkezési időszaka is véget ért. Megnéztük, hogy mi vár még a felvételizőkre.
Az írásbelire már jelentkeztetek...
Erre akkor volt szükség, ha a szimpatikus középiskolák az írásbeli vizsga eredményét is figyelembe veszik a jelentkezők rangsorolásakor. Ha szóbeli vizsga is lesz, annak helyét és időpontját a középiskolák határozzák majd meg. Egy biztos: a szóbeli vizsgákat országszerte a 2022. február 22. és március 11. közötti időszakban rendezik majd.
Mikor kell a középiskolákba jelentkezni?
Először is fontos leszögezni, hogy a nyolcadikosok felvételi lapjainak kitöltését, az adminisztrációt az általános iskola intézi, ezért a legfontosabb teendőkről az osztályfőnökkel kell egyeztetnetek.
Hat- és nyolcosztályos gimnáziumi felvételi: mutatjuk, mi a jelentkezés menete
Az általános iskolák általában január elején, de legkésőbb február közepéig összegyűjtik, ki hová szeretne jelentkezni, és ezek alapján legkésőbb 2022. február 18-ig kitöltik a felvételi lapokat.
Hogyan válasszatok?
Az országban több száz gimnázium, szakgimnázium és szakközépiskola közül lehet válogatni: az állam mellett egyházak, alapítványok és magáncégek is működtetnek oktatási intézményeket, a diákok és a szülők hat- és nyolcosztályos gimnáziumok, hároméves, érettségit nem adó szakközépiskolák, négy évfolyamos gimnáziumok és szakgimnáziumok, nyelvi előkészítős és két tannyelvű iskolák, alternatív módszereket alkalmazó intézmények közül is válogathatnak. Itt megnézhetitek a HVG 2022-es középiskolai rangsorait.
Az iskolaválasztás legfontosabb szempontja – értenek egyet pedagógusok és pszichológusok – a diák érdeklődési köre, képességei és személyisége. Vagyis a szülők első és legfontosabb feladata, hogy legkésőbb a középiskolai felvételi évében választ kapjon többek között arra a kérdésre, hogy a gyermekének van-e már bármilyen elképzelése a jövőről.
Ha két hasonló profilú középiskola közül kell választani (pontosabban eldönteni, melyik álljon a jelentkezési lista első helyén), érdemes utánajárni, milyen szakkörök munkájába kapcsolódhatnak be a kilencedikesek, milyen sportolási lehetőségek közül választhatnak a diákok, működik-e valamilyen művészeti csoport, például énekkar, színjátszókör vagy éppen tánccsoport az iskolában.
A diákok jegyei szűkítik a továbbtanulási lehetőségeket, az általános iskolai bizonyítványban szereplő eredményeket ugyanis az összes középiskola figyelembe veszi a felvételizők rangsorolásakor, csak más-más súllyal. A legnépszerűbb gimnáziumokban és technikumokban többszörös a túljelentkezés, ezekbe az intézményekbe a jó jegyek és a felvételin szerzett magas pontszám jelent belépőt. Érdemes ezért minél korábban megnézni azt is, milyen feladatokból áll a központi írásbeli felvételi, és egy-két korábbi tesztet próbaképpen kitölteni – a korábbi évek feladatsorait az Oktatási Hivatal oldalán lehet megtalálni.
Mikor lesz az írásbeli vizsga?
2022. január 22-én 10 órakor. A pótló írásbeli vizsga – ezen csak azok a diákok vehetnek részt, akik az előző írásbelire alapos ok miatt nem tudtak elmenni - pedig 2022. január 27-én, 14 órakor lesz.
Jövőre is lesz egy plusz pótidőpontja azoknak, akik a karantén vagy koronavírus-fertőzés miatt az első kettőre nem tudtak elmenni - ez február 4-én délután kettőkor lesz.
Később lehet változtatni az iskolák sorrendjén?
Igen, a sorrend megváltoztatására és új tanulmányi terület felvételére is van lehetőségetek, 2022. március 21-22. között lesz a módosítási időszak. Fontos, hogy csak olyan iskola új tanulmányi területét jelölhetitek meg, amely korábban is szerepelt a jelentkezési lapotokon. Úgyhogy már most érdemes alaposan átgondolni, hova jelentkeztek.
Ha új tanulmányi területet szeretnétek megjelölni, akkor az adott középiskolával egyeztetnetek kell. A változtatáshoz módosító tanulói adatlapot kell kitölteni, a nyolcadikosokét az általános iskolák intézik.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).