Plusz egy év óvoda, kötelező oltás az iskolákban és szigorítás az egyetemeken: ezek a hét hírei

Már alig van olyan egyetem, ahol nem maszkot viselniük a hallgatóknak az épületen belül, sok egyetem pedig már a kötelező oltást is elrendelte az oktatóknak. A minisztérium a közoktatásban is elrendelte az oltást, aki nem oltatja be magát, nem is dolgozhat. Ez a hét sem telt eseménytelenül az oktatásban, mutatjuk a legfrissebb és legfontosabb híreket.

  • Eduline

Ha dolgozni akarnak, december 15-ig kell beoltatniuk magukat a tanároknak

Az első dózist december 15-ig kell beadatniuk maguknak az oltatlanoknak, a második oltást pedig az oltóorvos által meghatározott időpontban. Ha valaki egydózisú oltóanyagot választ (ami a Janssen lehet), akkor szintén december 15-ig kell beadni a védőoltást.

Aki nem oltatja be magát, azt fizetés nélküli szabadságra küldik, majd rá egy évre el is bocsáthatják, ha addig nem oltatja be magát.

A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke is aggodalmát fejezte ki az állami oktatási-nevelési intézmények dolgozóinak kötelezően elrendelt koronavírus elleni védőoltással kapcsolatban.

Minden állami egyetem munkavállalójának kötelező lesz az oltás

Módosította az Innovációs Technológiai Minisztérium (ITM) a felsőoktatási intézményeknek szóló, a járványügyi helyzetre reagáló ágazati ajánlását.

Budapesten már szinte nincs olyan egyetem, ahol ne lenne kötelező maszkot viselni. A magyar felsőoktatás gyorsan reagált a romló járványhelyzetre. Itt a frissülő lista az egyetemekről, ahol már most kötelező a maszk.

Alig került a mozikba, de már érettségi tétel lett a Toxikoma

Így lehet az iskolakezdés halasztását és a plusz egy év óvodát kérni: minden részlet egy helyen

Hogyan, hol és mikor kell kérelmezni, hogy az iskolára még nem elég érett hatéves plusz egy évig az óvodában maradhasson? Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat.

Változnak a felvételi pontszámítási szabályai, itt vannak a legfontosabb részletek

Változtak a felsőoktatási felvételi pontszámítási szabályai: a korábbinál több tanulmányi versenyért jár pluszpont, és könnyebben juthatnak be az egyetemekre, főiskolákra azok is, akik önkéntes katonai szolgálatot teljesítenek. A kétéves felsőoktatási szakképzések hallgatói is jól jártak a módosításokkal, egyszerűbb lesz továbbtanulniuk alapszakokon. Mutatjuk a 2022-es szabályokat.

Legyen kötelező a maszk, ezt kéri az egyetemektől és főiskoláktól a rektori konferencia

A Magyar Rektori Konferencia elnöksége - a jelenléti oktatás folytatása mellett - a távolságtartás és kötelező maszkhasználat előírását javasolja a felsőoktatási intézményeknek.

Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre itt vagy kattints az oldal tetején a feliratkozás gombra.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.