Nemzeti Pedagógus Kar: nehéz lesz pótolni az oltást elutasító tanárokat

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elhalasztotta a kötelező oltásokat is érintő sztrájktárgyalásokat.

  • Csik Veronika

A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke is aggodalmát fejezte ki az állami oktatási-nevelési intézmények dolgozóinak kötelezően elrendelt koronavírus elleni védőoltással kapcsolatban - írja a Népszava.

Horváth Péter az oldalnak nyilatkozva azt mondta, elképzelhetőnek tartja, hogy több iskolában lesznek olyan pedagógusok, akik annak ellenére sem fogják beoltatni magukat, ha emiatt fizetés nélküli szabadságra küldik őket. Márpedig - mint az NPK elnöke fogalmazott – a mostani helyzetben akár egyetlen tanár elvesztése is komoly gondot okozhat.

Nem állnak sorban az utcán képzett pedagógusok, ugrásra készen, hogy beálljanak a kiesők helyére. Az biztos, hogy minden egyes tanár, akit a kötelező oltás elutasítása miatt kell majd szabadságra küldeni, hiányozni fog a rendszernek – mondta Horváth Péter.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap azt mondta a kormányinfón, jövő keddre derül ki milyen az átoltottság az iskolákban és jelenthet-e ez fennakadást a működésben. A számokat jelenleg is Maruzsa Zoltán és az érintett minisztérium gyűjti.

Mi lesz az egyházi iskolákkal?

A Magyar Református Egyház oktatási irodájának vezetője, Papp Kornél a Népszavának azt írta: iskoláik esetében a munkáltatói jogokat az intézmények gyakorolják, így a döntést az intézményvezetők hozhatják meg. Ismereteik szerint eddig református 18 intézményben vezették be a kötelező védőoltást. (Jelenleg 186 református köznevelési és szakképzési intézmény működik az országban.) Ez is kiderült, az egyes katolikus intézmények fenntartói jogosultak a konkrét döntéseket meghozni.

Hozzászólások

Nem csak az tehetséges, aki jól versenyzik – Kaderják Anita szerint az iskolarendszer már a nulladik ponton rengeteg gyereket elveszít

A magyar iskola ma leginkább azokat a gyerekeket ismeri fel tehetségként, akik jól teljesítenek a versenyeken, gyorsan alkalmazkodnak az elvárásokhoz, és abban kiválóak, amit a rendszer eleve értékesnek tart. Kaderják Anita oktatáskutató szerint ezzel éppen azok a gyerekek veszhetnek el, akik másképp gondolkodnak, kérdeznek, alkotnának vagy egyszerűen csak nem férnek bele a tananyagvezérelt oktatás szűk kereteibe.

Visszabontaná a Tisza-kormány a pedagógus-továbbképzések állami monopóliumát

Lannert Judit oktatási miniszter szerint megszüntetnék az Oktatási Hivatal és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jelenlegi monopóliumát, és újra megnyitnák a képzési piacot külső szereplők előtt. A bejelentés azért is jelentős, mert 2025 januárjától kezdve az ötéves, 120 kredites új rendszerben szinte kizárólag az NKE által koordinált képzések közül választhatnak a pedagógusok.

Önkormányzati nyári napközis táborok 2026: még vannak szabad helyek, de érdemes gyorsan jelentkezni

A nyári szünet közeledtével sok család számára fontos kérdés, hogyan oldják meg a gyermekek felügyeletét úgy, hogy közben élménydús programokban is részt vehessenek. Jó hír, hogy több önkormányzat által szervezett nyári napközis táborban még vannak elérhető helyek. Az árak között ugyan jelentős különbségek lehetnek, de több kerületben továbbra is kedvező feltételekkel biztosítanak egész napos programokat és napi háromszori étkezést a gyerekeknek.