Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Eddig április 12-ről és 19-ről is volt szó. Úgy néz ki, az utóbbi mellett döntöttek.
Szombaton megjelent egy új kormányrendelet a Magyar Közlönyben, miszerint április 19-től:
Az április 19. korábban még csak egy céldátum volt. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón úgy fogalmazott, hogy a kormány döntése alapján a 2,5 millió beoltottat elérve nyitnak ki egy héten belül az iskolák, ez a mostani számítások szerint legkorábban április 12-t vagy április 19-t jelent.
Azt sejteni lehetett, hogy valószínűleg az uróbbi mellett fognak dönteni, ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádiónak adott interjújában azt mondta, legalább 80 ezer pedagógust kell még beoltani az iskolák újranyitásához, és ha minden jól megy, erre április 10-ig kerül sor, így ez után egy héttel azaz legkorábban április 19-én nyithatnak az általános és középiskolák, valamint az óvodák.
Azóta egy kormányzati tájékoztatóból az is kiderült, hogy a bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozók oltása április 1-jén kezdődik majd meg, és két körben zajlik majd. A még nem regisztrált tanárokat, a szakképzésben dolgozókat, az egyéb óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozókat arra kérik, hogy március 29. (hétfő) éjfélig regisztráljanak a vakcinára. Ha ezt megteszik, az ő oltásukra is sor kerülhet a húsvét utáni héten - írták.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.