Kásler Miklós: A tanárok akkor kapnak oltást, amikor mindenki más

A miniszter mondataiból továbbra is úgy tűnik, hogy nem lesz „soron kívüli” oltás az oktatásban – a tegnapi parlamenti ülésen, az azonnali kérdések között az oltás mellett előkerült a KRÉTA-rendszer is.

  • Csik Veronika

Kásler Miklóst az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) miniszterét a jobbikos Csányi Tamás kérdezte a digitális oktatásról, a tanárok oltásáról és a Kréta-rendszerről is – a Mérce élőben közvetítette az ülést (az oktatási kérdések a 41. perctől kerülnek elő). A képviselő először azt kérdezte, hogy mennyibe került az adófizetőknek a Kréta-rendszer, illetve beoltják-e a tantermen kívüli oktatási időszakban azokat a tanárokat, akik ezt igénylik. Az is kérdés volt az ülésen: kompenzálják-e a tanárokat a saját eszközbeszerzéseikért, a szakszervezetek által megnevezett "jelképes százezer forinttal”? Valamint az otthonmaradó szülőket segítik-e pótszabadsággal?

Kásler Miklós válaszát azzal kezdte, szerinte a tavalyi átállás, a pedagóguskar rendkívüli teljesítménye volt. Majd úgy folytatta, „rendelkezésre áll az internetelérhetőség, az európai átlag felett, a szélessávú lehetőségek ugyanígy rendelkezésre állnak magyar pedagógusok több mint 60 százaléka úgy értékeli, ezt a rendszert megfelelően tudja használni. A digitális tartalmakat az ország kifejlesztette, a felhasználók mértéke jelentősen megnőtt. Elérhetők a tankönyvek, jegyzetek, példatárak, a magyar kultúra kincsei, több mint kilencven film és lehetne folytatni a felsorolást”.

A tanárok ugyanúgy megkapják az oltást, mint minden más magyar állampolgár, az életkoruk és egészségügyi állapotuknak megfelelően”

- tette hozzá.

Úgy néz ki nem lesz külön oltás, pedig sokan kérték

A Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Civil Közoktatási Platform is azt kérte, a tavaszi szünet végéig, vagyis április 7-ig haladéktalanul oltsák be az ezt igénylő oktatási dolgozókat. Nemcsak a tanárok szeretnének oltáshoz jutni, hanem a bölcsődei dolgozók is. A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) mindezt az életbe lépett járványügyi intézkedések, illetve a bölcsődék nyitva tartása miatt szeretné.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.