Nemzeti Pedagógus Kar: az operatív törzs foglalkozik a tanárok soron kívüli oltásának kérdésével

A PDSZ közben jogászokkal vizsgálja a munka megtagadásának lehetőségét abban az esetben, ha a tantermi oktatás újraindításáig sem kezdődne el a tanárok tömeges oltását.

  • Eduline

A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke az ATV Híradónak arról beszélt, úgy tudják, az operatív törzsnél foglalkoznak a "soron kívüli" oltás kérdésével. A pedagógusokat a kritikus foglalkoztatottsági kategóriába sorolják, és az idősek, valamint a krónikus betegek után következhetnek – árulta el Horváth Péter, a szervezet elnöke. Az ATV az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi) is kereste, de egyelőre nem kaptak választ.

Kásler Miklós, az Emmi minisztere azonban a tegnapi parlamenti ülésen úgy nyilatkozott: "A tanárok ugyanúgy megkapják az oltást, mint minden más magyar állampolgár, az életkoruk és egészségügyi állapotuknak megfelelően". A miniszter mondataiból tehát továbbra is úgy tűnik, nem lesz "soron kívüli" oltás az oktatásban.

A Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Civil Közoktatási Platform is azt kérte, a tavaszi szünet végéig, vagyis április 7-ig haladéktalanul oltsák be az ezt igénylő oktatási dolgozókat. De nemcsak a tanárok szeretnének oltáshoz jutni, hanem a bölcsődei dolgozók is. A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) mindezt az életbe lépett járványügyi intézkedések, illetve a bölcsődék nyitva tartása miatt szeretné. Eddig azonban nem kaptak hivatalos tájékoztatást arról, tervezi-e ezt a kormány.

Az ATV információi szerint közben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) már arra a felállásra is készül, ha úgy kellene visszamenni az iskolákba és óvodákba, hogy nem kezdik el a tanárok tömeges oltását. Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja elmondta, hogy jogászokkal vizsgálják a munkamegtagadás lehetőségét.  

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.