Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Több budapesti és vidéki középiskolában törölték a szóbeli felvételi vizsgákat a fokozódó járványhelyzet miatt, erről az elmúlt napokban értesítették a szülőket és a diákokat. Máshol már korábban úgy döntöttek, hogy idén online szóbeliztetik a jelentkezőket, de a Radnóti-gimnáziumban például hagyományos felvételi lesz - igaz, a diákoknak FFP2-es maszkot kell majd viselniük.
A járványhelyzet legújabb fejleményeit követve iskolánk úgy döntött, hogy nem tartja meg a szóbeli felvételi vizsgát. A felvételi rangsor a felvételizők hozott pontjaiból és az írásbeli felvételi tesztek eredményéből áll majd össze
- ezt a tájékoztatást tette közzé oldalán a budapesti BKSZC Pogány Frigyes Technikum. Nem ez az egyetlen középiskola, amely a koronavírus-fertőzöttek emelkedő száma miatt úgy döntött, mégsem tartja meg a szóbeli felvételit.
A budapesti Arany János Technikum és Szakképző Iskolában, illetve a törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Középiskolában is elmaradnak a szóbelik. Az utóbbi intézményben a jelentkezőket általános iskolai jegyeik és a központi írásbeli vizsgán elért eredményük alapján fogják rangsorolni.
A nyelvi tagozatokon, a kéttannyelvű, illetve a művészeti képzéseken viszont nem lehet megspórolni - ezért az ilyen képzéseket is indító középiskolák a meghallgatások számával próbálják csökkenteni a fertőzés kockázatát. A fővárosi Petőfi Sándor Gimnáziumban például a jelenleg zajló felvételi időszak összes magyar nyelvű szóbelijét törölték, egyedül az angol és a német nyelvű meghallgatásokat tartják meg. A Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnáziumban is igyekeznek csökkenteni a személyes találkozások számát, ezért idén a vizuális kultúra tagozatra jelentkezőknek a rajzos vizsgán nem kell részt venniük.
Olyan intézmények is vannak, amelyekben már megkezdték a meghallgatásokat, ezért nem tudják teljesen törölni a vizsgákat. A budapesti Békésy György Technikumban úgy döntöttek, hogy a hét további részében online folytatják a felvételi elbeszélgetéseket.
Van, ahol FFP2-es maszk kell a szóbelihez
A Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumban megtartják ugyan a szóbeliket, ám a megszokottnál jóval szigorúbb szabályokkal. A diákoknak a szokásos lázmérés és kézfertőtlenítés után át kell adniuk az egészségi állapotukról szóló, kitöltött és a szülők által aláírt dokumentumot – ebben arról kell nyilatkozni, hogy az elmúlt tíz napban nem kerültek szoros kontaktusba koronavírusos személlyel, illetve nincs légúti fertőző betegségre utaló tünetük, például nem köhögnek, nem fáj a torkuk, nincs hasmenésük vagy lázuk.
A gimnázium emellett legalább FFP2-es hatékonyságú maszk viselését tette kötelezővé – azok a felvételizők, akiknél csak „sima” textil- vagy sebészmaszk van, ilyet a portán vásárolhatnak. Nem véletlenül szigorítottak: 105 hatodikost és 90 negyedikest hallgatnak meg kisebb csoportokban.
Sok középiskolában más covid-biztos megoldásokkal készültek a szóbelikre. Van, ahol rendhagyó módon a Zoomon tartják a szóbeli felvételit, míg más gimnáziumok úgy döntöttek, a járványhelyzet miatt idén egyáltalán nem szerveznek elbeszélgetést, helyette portfóliót kérnek a jelentkezőktől.
| "Covid-igazolás" |
A különböző online fórumokon található szülői bejegyzések alapján sokan nem tudják, pontosan mi az előírás, ha egy diák azért nem tud elmenni a szóbeli felvételire, mert megfertőződött a koronavírussal. Az Oktatási Hivatal korábbi válaszából az derült ki, nincs olyan szabály, amely előírná az intézményeknek, hogy betegség esetén kötelesek online formában meghallgatni a diákot, azt pedig, hogy lesz-e pótvizsgázási lehetőség, a felvételiztető középiskola szintén maga szabályozza, az intézmények oldalán található tájékoztatók alapján azonban "Covid-igazolással", vagyis pozitív teszteredménnyel kaphatnak új időpontot a vizsgára. |
Az intézményeknek központi szabályokhoz sem kell alkalmazkodniuk. Az Oktatási Hivatal az Eduline megkeresésére korábban azt írta, a szóbelik a középiskolák „saját” vizsgái, azokra a köznevelési intézményekre vonatkozó általános járványügyi szabályok vonatkoznak, emellett az középiskolák a helyi sajátosságoknak megfelelő helyi szabályokat is hozhatnak. Hozzátették azt is, hogy már nyilvánosságra hozták az érettségi szervezésekor alkalmazandó biztonsági intézkedéseket, „amelyek követése a középiskolák számára a középfokú szóbeli felvételi vizsgákra is javasolható”. Ezekről itt olvashattok részletesebben.
Kövessétek velünk a 2021-es középiskolai felvételit is. Itt találjátok a legfrissebb cikkeinket a témában.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
A kisfiú minden előzmény nélkül esett össze, tanárai kezdték meg az újraélesztését.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.