Végre elindul a tanárok tesztelése? Van, ahol megtették az első lépéseket

A II. kerületben nem csak a tanárokat, hanem az óvodai és bölcsődei dolgozókat is letesztelik.

  • Eduline

Karácsony Gergely szerdán jelentette be, hogy az állam feladatait átvállalva saját tesztelési programba kezd Budapest, a főpolgármester azt mondta, hogy az önkormányzatok segítsége mellett a főváros magánszemélyek és vállalkozások pénzadományaira is számít a pedagógustársadalom önkéntes alapú szűrésének támogatásában - írja a hvg.hu.

Ezután jelentette be Őrsi Gergely a II. kerület polgármestere Facebookon, hogy az önkormányzat a fővárossal közösen részt vesz a tanárok és iskolai dolgozók szűrésében, emellett tesztet biztosít az óvodai és bölcsődei dolgozóinak is.

A szakszervezetek és érdekképviseletek régóta kérik a kormányt, hogy valamit lépjen ezügyben, és teszteljék az iskolai dolgozókat, valamint az idős, krónikus betegséggel küzdő tanárokat vegyék ki az oktatásból, de ez eddig nem talált meghallgatásra. Úgy tűnik, a nagy őszi szüneti fertőtlenítés nem sokat ért, a kormány ugyanis szerda reggel arról számolt be, hogy 67 óvodában és 6 iskolában rendeltek el rendkívüli szünetet, 32 osztályban és 15 teljes iskolában pedig digitális munkarendben zajlik a tanítás.

Ideje lépni

A napokban tovább súlyosbodott a helyzet. A tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola egyik tanára és a makói Kálvin Téri Református Általános Iskola egyik tanára is elhunyt, ők igazoltan koronavírusos voltak. Illetve egy Borsod megyei szakképzési intézmény igazgatója is kórházba került a fertőzés miatt, ő mesterséges lélegeztetésre szorul. Az Ercsi Eötvös József Általános Iskolában is elhunyt váratlanul egy tanár, a betegek száma is egyre magasabb, ezért a tankerület egyeztetésével szünetet rendeltek el.

Bejelentések a kormányinfón: mi lesz az iskolákkal?

Múlt héten petíció is indult az iskolák bezárásáért, egyre többen várják az iskolai vírushelyzet kérdésének megoldását. Mi a kormány álláspontja?

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.