Elstartolt az őszi szünet - ennyi napotok lesz pihenni

A mai nappal elkezdődött a 2020/2021-es tanév első hosszabb pihenője, az őszi szünet. Mutatjuk, mettől meddig van időtök a feltöltődésre, illetve azt is, mennyiben tér el az egyetemisták szünideje az általános- és középsuliktól - már ahol egyáltalán tartanak őszi szünetet.

  • Eduline

Eljött a nap, amit minden iskolás a nyári szünet utolsó napjától kezdve várt. Most egy darabig vége a visszaszámlásnak, mivel mától elstartolt az őszi szünet. A szünet utáni első tanítási nap 2020. november 2. (hétfő) lesz, így összesen - a mai nappal együtt - tíz napotok van kipihenni az elmúlt több mint másfél hónap fáradalmait. Mindeközben az iskolákban sor kerül a nagytakarításokra, ezért Kásler Miklós azt kéri az intézményektől, hogy tekintsenek úgy a szünetre, mintha rendkívüli szünet lenne - erről itt olvashattok bővebben.

Bár az egyetemeken nincs egységes őszi szünet, illetve vannak olyan intézmények is, ahol egyáltalán nem tartanak pihenőt, a legtöbb helyen itt is tíz nappal számolhatnak a tanulók. Arról, hogy pontosan mikor lesz az őszi szünet a budapesti egyetemeken, itt írtunk korábban. A nagyobb vidéki egyetemek dátumait pedig itt nézhetitek meg.

De akkor sem kell csüggednetek, ha nálatok nincs őszi szünet, hiszen a mostani hosszúhétvége alatt ti is feltöltődhettek egy kicsit. Mindemellet érdemes utánanéznetek, hogy mikor lesz esetleg dékáni szünet, nyílt nap, vagy éppen valamilyen konferencia miatt szünet, hiszen ezeken a napokon is tudtok pihenni.

A legjobb vidéki gimnáziumok listája: ők vezetik a 2021-es rangsort

A vidéki gimnáziumok közül a veszprémi Lovassy László Gimnázium, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium vezeti a HVG 2020-as középiskolai rangsorát. Újságárusoknál a HVG kiadványa az ország száz legjobb gimnáziumáról.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.