Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az oktatásügyi miniszter szerint a mintegy harmincmillió mexikói diák számára nem biztonságos visszatérni a tantermekbe, ezért televíziós és rádiós műsorok keretében juttatják el a tananyagot a tanulókhoz. Az oktatáson ugyanúgy kötelező lesz részt venni, mintha tantermi órák lennének, és természetesen a diákoknak vizsgázniuk is kell majd a tanultakból.
Négy, magánkézben lévő médiaszolgáltatóval írt alá megállapodást a mexikói kormány hétfőn arra vonatkozóan, hogy televíziós és rádiós oktatóanyagokkal indulhasson el a következő tanév. Esteban Moctezuma oktatásügyi miniszter indoklása szerint ugyanis a mintegy harmincmillió mexikói diák számára nem biztonságos visszatérni a tantermekbe az augusztus 24-én kezdődő új tanév elején - az észak-amerikai állam világszerte harmadik helyen áll a koronavírusban elhunytak számát illetően.
Mexikóban hivatalos adatok szerint a háztartások csak 56,4 százalékának van internet hozzáférése, és 44,3 százaléka rendelkezik számítógéppel. A szegénység ellenére a háztartások 95 százalékában viszont van televízió - ismertette Moctezuma. Éppen ezért a miniszter szerint a diákok 4550 televíziós és 640 rádiós műsor keretében részesülnének távoktatásban osztályokra lebontva, illetve húsz őslakos nyelven is.
A televíziós és rádiós oktatáson ugyanúgy kötelező lesz részt venni, mintha tantermi órák lennének, és vizsgák is lesznek. A tervezett távoktatási műsorok tartalmát a kormány hagyja jóvá, de a formátumáról egyelőre még nincsenek bővebb információk. A tárcavezető azt is hozzátette, hogy a tankönyveket ingyen fogják szétosztani.
Bár a legtöbb országban még képlékeny, hogy online vagy tantermi oktatással kezdődik-e majd a tanév, de már Skóciában is döntöttek: a járványügyi adatokat figyelembe véve augusztus 11-től, extra óvintézkedések mellett tervezik újranyitni az iskolákat. Erről itt írtunk részletesebben.
Mi vár a diákokra itthon?
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, jelenleg az a cél, hogy az iskolák szeptember 1-jén hagyományos, megszokott formában nyithassanak ki. Arról is írtunk, hogy sok településen meg sem jelent a vírus, mégis felfüggesztették a tantermi oktatást tavasszal, ezért amennyiben szeptembertől a járványhelyzet miatt újabb intézkedésekre lesz szükség, intézményi, helyi vagy regionális szinten kezelné azokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ez azt jelenti, hogy csak azokban az iskolákban lenne távoktatás szeptembertől, ahol ez a járvány miatt szükséges.
Maszkok és kiscsoportos órák - így indulhat újra a felsőoktatás ősztől
Hamarosan visszatérnek az első hallgatók az egyetemekre a vírushelyet után az Egyesült Királyságban. Azonban szigorú szabályok mellett léphetnek csak be az intézményekbe.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.