Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Hamarosan visszatérnek az első hallgatók az egyetemekre a vírushelyet után az Egyesült Királyságban. Azonban szigorú szabályok mellett léphetnek csak be az intézményekbe.
Bár a legtöbb hallgatónak csak ősszel kezdődik az egyetem, az állatorvosok például már visszatértek a Nottinghami Egyetemre - írja a BBC. A tervek szerint az egyetem elfogadja a „buborék” rendszert, amelyben azt jelenti, hogy a hallgatók kis csoportokban együtt élnek és együtt tanulnak.
Bár az intézmény inkább kis háztartásoknak, mintsem buborékoknak ezeket a közösségeket, de az elv ugyanaz: a rendszer korlátozza a fertőzés terjedését azáltal, hogy a diákok kis csoportokban maradnak és egyes csoportok sem érintkeznek egymással.
A jelenlegi tervek szerint a 3-10 diákból álló háztartásokban nem lesz szükség távolságtartásra vagy maszkviselésére, de ha kisebb csoportok találkoznak, akkor a diákoknak be kell tartaniuk a szabályokat.
A magyar egyetemek közül sokak még nem döntöttek, de vannak olyan intézmények, ahol már most tudják, hogy nem a hagyományos formában indul meg a követkő félév. Persze olyanok is vannak, akik már most tudják, hogy a tanteremi oktatással kezdik meg az őszi szemeszert, persze a legtöbb magyar intézmény igyekszik felkészülni egy esetleges második hullámra is.
Kik jelentkezhetnek pótfelvételin? Itt vannak a szabályok
A 2020-as év a pótfelvételin is hoz majd változásokat, bár még konkrét részletekről nem, azért a jelentkezés szabályairól lehet tudni.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).