Informatika helyett jön a digitális kultúra óra - a diákok már ötödikben robotokat programozhatnak

Digitális kultúra néven új tantárgy váltja az informatikát szeptembertől. A tárgy keretében az általános és középiskolások újfajta gondolkodásmódot tanulhatnak. A diákok már ötödikben robotokat programozhatnak és útvonalat tervezhetnek, a kilencedikesek pedig videókat és weblapot készítenek, logót terveznek és statisztikai adatokat elemeznek majd.

  • Eduline

Eltűnnek a következő tanévtől a hagyományos informatikaórák, a tantárgy helyét a tartalmában és célkitűzéseiben is megújult digitális kultúra veszi át - írja a Magyar Nemzet. Mivel nem pusztán az elnevezés lett más, hanem a tananyag is változott, ezért teljesen új tankönyvek készülnek egészen az általános iskola 3. osztályától kezdve, a gimnázium 11. osztályáig - mondta a lapnak Farkas Csaba tananyagfejlesztő.

Az új tananyag három fő témakör köré épül: ezek a digitális írástudás (szöveges, rajzos, táblázatos dokumentumok készítése, internetes kommunikáció), a problémamegoldás (algoritmusok, adatmodellek, adatbázisok, táblázatkezelés) és az információs technológiák (robotika, webes és mobiltechnológiák).

A 2013-as kerettantervekben a problémamegoldás - és azon belül is az algoritmizálás-kódolás témaköre - háttérbe szorult, ezért az új tankönyvekben ezeket meg szeretnék erősíteni, illetve az információs technológiák is hangsúlyosabbak lesznek. Előtérbe kerül a gyakorlati oktatás, vagyis a diákok nem a számítógép előtt ülve fognak programsorokat írnak, hanem játszva-kísérletezve tanulnak - alsó tagozaton például padlórobotok segítségével.

Fontos változás lesz a korábbiakhoz képest, hogy a tankönyvekben az elméleti háttér kicsit visszaszorul. A cél ugyanis a kreatív gondolkodás fejlesztése lesz. Az ötödikesek például megtanítanak az órán egy robotot arra, hogyan találjon ki a labirintusból, vezérlőeszközöket taníthatnak kő-papír-ollót játszani, bemutatót készítenek a Kis Göncölről és a marathóni csatáról, útvonalat terveznek az internet segítségével, emellett megtanulják azt is, hogyan járjanak el internetes zaklatás esetén.

A kilencedikesek is hasonlóan kreatív feladatokat fognak kapni: többek között videót kell majd összeállítaniuk a gesztenyefa virágzásról, optikai csalódásokat ábrázolnak, elkészítik a BKK logóját, weblapot készítenek egy kutyafajta bemutatásához, illetve elemzik a saját osztályuk statisztikai adatait.

Korábban már írtunk róla, hogy az új Nemzeti alaptantervhez készült általános iskolai törikönyvből kimaradt az őskor és Hammurapi törvénykönyve is. Helyette viszont magyar őstörténetet tanulnak majd a diákok. Az első osztályosok tankönyveiből pedig szeptembertől kikerülnek a kortárs költők gyerekversei. Erről itt írtunk részletesebben.

Ismerős oldalak az új tankönyvekben - van amit mégis érdemes megtartani?

Érdekes hasonlóság van az új Nemzeti tantervhez készült tankönyvek és a régi Mozaikos matekkönyvek között.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

A sötét anyagot is kutatta az új felsőoktatási államtitkár: mit kell tudni Katz Sándorról?

Lannert Judit bejelentette, hogy Katz Sándor lesz az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára. A nemzetközileg ismert elméleti részecskefizikus az Magyar Tudományos Akadémia egyik legfiatalabban megválasztott tagja, kutatásai során pedig a sötét anyaghoz kapcsolódó elméleti kérdésekkel és a kvark-gluon plazma vizsgálatával is foglalkozott.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.