Támogatási alapot hoztak létre a brit iskolák távoktatásban lemaradt diákjainak

Nagyjából 1 milliárd fontnyi támogatási alapot hoztak létre a koronavírus miatt lemaradt tanulók felzárkóztatására. A program a tervek szerint a következő tanévben indul.

  • Eduline

A támogatást a leghátrányosabb helyzetű tanulók, valamint felzárkóztatásra szoruló általános- és középiskolás diákok között osztják majd szét – írta meg a BBC.

Az Egyesült Királyságban fokozatosan nyitnak újra az iskolák, Angliában már 2 évfolyam visszatérhetett, és a héten már a középiskolák is megnyitják a kapuikat. Azonban, a brit Nemzeti Oktatási Kutatási Alapítvány (NFER) jelentése szerint a tanulók harmada nem vett részt az órákon. A University College London (UCL) becslése szerint az Egyesült Királyságban kétmillió diák - szinte minden ötödik iskolás - kimaradt az oktatásból, ugyanis az elmúlt pár hónapban nem csináltak semmilyen iskolához kapcsolódó feladatot, vagy napi egy óránál kevesebbet tanultak.

A visszatérőknek szánt támogatások kiosztásáról az iskolák fognak dönteni, amit egyéni és csoportos órákra is költhetnek majd. Bár az már kiderült, hogy minden igazgató örömmel fogadta a bejelentést, azonban a döntés részleteiről még nem sokat tudunk. A program az Education Endowment Fund jótékonysági szervezet segítségével jött létre, akik több mint 1 millió gyereket szeretnének elérni ezzel a kezdeményezéssel.

Több millió diák alig vett részt a távoktatásban?

Nem csak Magyarországon komoly kérdés a távoktatás alatt lemorzsolódó diákok helyzete. Angliában tízből négyen nem is tartották a kapcsolatot tanáraikkal a távoktatás alatt - derült ki egy friss kutatásból.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.