Biztos, hogy az iskolaőrség az egyetlen megoldás az iskolai erőszak ellen?

Az utóbbi napokban már többször írtunk róla, hogy 2020. szeptember 1-jétőtől iskolaőrökkel növelnék a tanárok és a tanulók biztonságérzetét az intézményekben. De biztos, hogy ez az egyetlen megoldás az iskolai erőszak megfékezésére? Utánajártunk, milyen alternatív megoldások léteznek az iskolákban.

  • Eduline

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Győri Váci Mihály Általános Iskolában felsős diákok szoktak vigyázni a kisebbekre. A felsős tanulók animátorként vannak kinn a szünetekben az alsósokkal, hogy észrevegyék, ha valamelyik gyereket bántalmazás éri, kezeljék a konfliktusokat, játszanak és beszélgessenek a kicsikkel. A diákokat az iskola igazgatója készíti fel az animátorságra - témákat, játékokat ajánl nekik, és megbeszélik, hogy hogyan kezeljék az alsósok között felmerülő problémákat.

A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban is kialakították már egy sajátos rendszert, amivel megelőzhető az intézmény falain belül történő érzelmi, verbális vagy fizikai erőszak. A védelmi csoport három bencés, a gimnáziumban tanító tanárból áll, akiket baj esetén felkereshetnek a gyerekek. A tanároknak pedig kötelességük azonnal meghallgatni a diákokat. Nem mondhatják azt, hogy most nincs idejük rá, és nem is bagatellizálhatják el a gyerekek gondjait. A kezdeményezésért az intézmény igazgatója tavaly decemberben kitüntetést is kapott. Erről itt írtunk részletesebben.

Több program is működik az iskolai erőszak ellen

Ilyen például a Békés Iskolák program vagy a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Nemecsek programja, amelyek azért indultak, hogy megelőzzék, kezeljék és utánkövessék az iskolai bántalmazást. Ezeknek a programoknak a keretében az iskolák olyan alternatívákat tanulhatnak meg, amelyekkel külső segítség nélkül, békés úton tudják kezelni az iskolai erőszakot.

Iskolaőrség: Applikáción keresztül kérhetnek majd segítséget a tanárok?

Az államtitkár a benyújtott törvénymódosítási javaslat vitájában részletesebben beszélt az iskolaőrségről, ami egy rendészeti szervként működne.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.