Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Lassan egy hónapja újraindult az élet a dániai iskolákban. Az oktatás szigorú egészségügyi szabályok betartása mellett zajlik, amelyről videó is készült. Itt megnézhetitek.
Ahogy mi is írtunk róla, Európában Dánia volt az első ország, ahol újra megnyitották a bölcsődéket, óvodákat és általános iskolákat a járvány miatt március 12-én bevezetett lezárások után. Az iskoláknak úgy kellett átalakítaniuk a tantermeket, hogy a padok között kétméteres távolság legyen, a szünetekre pedig csak kis csoportokban engedhetik ki a gyerekeket. Az udvarokra jelzéseket festettek fel, amelyek mutatják a gyerekeknek, mekkora távolságot kell tartaniuk egymás között. Az újrakezdésről képgalériát is készítettünk, amit itt nézhettek meg.
A BBC egy néhány perces kisfilmben mutatja be az újraindult iskolai életet. A felvételeken látszik, hogy az eddigiekhez képes kisebb csoportokban folyik az oktatás (az osztály egyik fele az egyik teremben, a másik fele pedig egy másik teremben tanul), minden diáknak külön padja van, és az udvaron, illetve az épületben is rendszeres a kézmosás.
A videóból az is kiderül, hogy néhány szülő eleinte aggodalmaskodott, ezért az első héten nem merték iskolába engedni a gyermekeiket, de a második héttől kezdve már ezzel sem volt probléma.
A teljes felvételt itt nézhetitek meg:
Arról, hogy az iskolák újranyitása hogy áll a többi országban, itt írtunk korábban.
Földre ragasztott szalagok és krétajelek - így indul újra az iskola
Milyen a hónapokig tartó távoktatás után visszatérni a suliba? Sok országban már újraindult a tantermi oktatás, bár közel sem az eddig megszokott rendben. Beszédes képeket az új helyzetről.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.